Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Ballagás - 2018

2018-05-08 12:59:00

Ballagási ünnepségünkre idén ragyogó napsütésben május 5-én került sor.

Körpanoráma

A meghívó

Az esemény narrátora elsőként a megjelent szülőket, vendégeket, tanárokat köszöntötte, felidézve Ady Endre szavait: 

„Ne váltsd apróra szíved kincseit,
ki mindent akar, mindent elveszít.
Reményeid elérhetetlen délibábja
ne csaljon biztos útról ingoványra.
Ami fél, azt el ne fogadd, 
egészet akarj és egészet adj!”

E sorokat elsősorban az elballagó diáktársakhoz intézte útravalóul, kívánva, hogy sohase adják fel céljaikat, álmaikat, tegyenek meg értük mindent, de mindig úgy, hogy számoljanak a valósággal! 

A Himnusz eléneklése után jelképes szertartás következett, a búcsúzók átadták az itt maradóknak az iskola zászlaját, amely szimbolizálja azt a szellemiséget, amit a Boronkay tanárai, diákjai magukénak vallanak és őriznek. A végzősök nevében Szafián Balázs, a 12.N osztály diákja, Andrássy-Zsigó Anna, a 12.F és Halápi Blanka, a 12.A osztály tanulói adták át az iskolazászlót a 11. évfolyam képviselőinek: Tóth Ádám 11.P, Rákosi Sára 11.K és Prohászka Bianka 11.I osztályos diákjainknak.

A zászlóátadás  után Arany János Honnan és hová című költeményét Pauer Tamás 12.N osztályos diákunk szavalta el.

A ballagó diákok nevében Seres Barnabás Zoltán 12.P osztályos tanuló búcsúzott, beszéde végén felcsendült a Color együttes egy régi dallama. (Szövege itt olvasható.)

A felemelő pillanatok után Fábián Gábor igazgató úr tartotta meg ünnepi beszédét. (Szövege itt olvasható.)

>

A 2017/18-as tanévben is jelentős számú, országos sikert tudhatnak magukénak iskolánk diákjai és felkészítő tanáraik. Az igazgatói beszéde után Fábián Gábor adta át az iskola nevelőtestülete nevében az elismeréseket, a legkiválóbbak kitüntetését. 

Szintén a ballagási ünnepség alkalmával kapják meg a legkiválóbb tanáraink a Boronkay Katedra Díjat, melyet idén Urbán Márta és Kutasi Zsuzsanna nyert el. 

Urbán Márta  méltatása Kutasi Zsuzsanna méltatása

 

A végzős diákoktól ebben az évben is a ballagtató 11. évfolyam búcsúzott el a már hagyományossá vált ajándékkal, mindenki kapott egy színes léggömböt, arra kérték az iskolájuktól elbúcsúzú végzősőket, hogy engedjék a magasba a lufikat, s egy szép gondolatot a szívükből!

A röptetés után a ballagási ünnepségünk véget ért, de az utolsó emelkedett pillanatban még meghallgattuk Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét Juhász Péter 12.N osztályos tanuló előadásában, Egressy Béni zenéjének kíséretében. 

A vers elhangzása után a 12. évfolyam diákjai visszatértek még az osztálytermeikbe személyes búcsút venni egymástól.

 


EREDETI FOTÓK

 12A – Havasi Ivett o.f.

 12B – Kovács Kálmán o.f.

 12F – Czene Gábor o.f.

 12G – Gyolcsos-Séner Beatrix o.f.

 12N – Mauterer Zsuzsanna o.f.

 12S – Niedermüllerné Karcag Ildikó o.f. és 12P – Szlobodnikné Kiss Edit o.f.

A ballagási ünnepségünk dokumentálásán újra a Borlap Csoport diákjai dolgoztak. Ebben az évben is elérhetővé tettük a válogatott, eredeti méretű felvételeket a diákok, tanárok, szülők örömére, kb. 3500 kép küzül válogathatnak az érintettek. 

FOTÓSAINK voltak:

Garad Kinga, Kiss Tünde, Prohászka Bianka, Varecza Eszter, Varga Bendegúz

 LETÖLTÉS INNEN


GALÉRIÁK

A Boronkay Arculat Stúdió fotói       
Garad Kinga fotói

Kiss Tünde fotói

Prohászka Bianka fotói

Varecza Eszter fotói

Varga Bendegúz fotói


VIDEÓ

Videóösszefoglaló