Barangolás váci diákokkal a Hargitán és Székelyvarságon

Aznap kiléptem kicsit a komfortzónámból. Kicsit diák, kicsit kiránduló, kicsit székely, kicsit körültekintőbb lettem. Eldobtam a napi penzumokat, önmagamhoz képest korán keltem. Mindezt azért tettem, hogy egy újba kóstolhassak bele. A Zeteváralja és Székelyvarság között elhelyezkedő Natur Air Park – a NAP Parkhoz igyekeztem. A tulaj, Varga Péter Ákos meghívásának tettem eleget. Azt ígérte, betekintést nyerhetek egy olyanba, amit még nem ízleltem. Pedig Székelyföldön születtem, azóta is itt élek.

A park lakói a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma – pontosan így szerepel az iskola honlapján megnevezés. Egyszerűsítsük le a továbbiakban Boronkay-ra, azért is, mert a csoport összes tagja így nevezte, nagy valószínűséggel mindenki megérti, tudja, hogy kikről van szó, amikor ezt a nevet hallja.

A 15-20 éves diákok már a negyedik napjukat töltötték a NAP Parkban. Nem feltétlenül pihenéssel, hanem komoly információbombát kaptak Székelyföldről. Egy újabb szelet következett a sorban aznap. A reggelikor érezhető volt, hogy kissé fásult a társaság. Nem csoda, a viszonylag koránkelés sem feltétlen a fiatalok ínyére való. Na, meg egy nappal azelőtt Tusnád környékét járták be – tudom meg nagyon gyorsan.

Az utolsóelőtti nap Székelyföldön a Madarasi Hargita feltérképezése, valamint Székelyvarság főbb pontjainak bemutatása. „Nem kell mást tenned, mint figyelj, nézzél és halljál, jegyzeteljél. Annyi mindenben lesz részed, hogy a végén időt kell adnod magadnak, hogy kiteljesedjen minden” – fejtette ki Ákos. Nem lövök le nagy poént, ha elárulom előre, igaza lett.

Autóbusszal tettük meg a távot a NAP Parktól az ivói Erdészházhoz. Ez számomra ismerős terep, minden évben felmegyek a Madarasi Hargitára. Sőt, legalább egyszer sétálva teszem meg a tíz kilóméteres távolságot az eltérőtől a menedékházig.

Ezúttal ezen egyet csavarunk, terepjárókba terelnek, melyeknek nyitott részén ülni jó móka. Gyorsan el kitalálják a fiúk, hogy egy katonai indulóra saját költeményt írnának. Két csoportban zajlik az alkotás, amíg a jármű lassan szeli a távot, veszi a kanyarokat, addig fel is csendül a nóta. A fiúk megkértek, hogy ne tegyem közzé a sorokat...

A vidám csapat félóra alatt felér a Madarasi Hargitára, a következő lépés a csúcstámadás. Azelőtt a túravezető összehívja a sereget. Elmondja a szükséges tudnivalókat, beleértve, hogy a tőzegláptól kezdjük az emelkedést, mindenki a saját tempójában lépegessen, valamint ne felejtsük, hogy ez egy zarándoklat a magyarok szent hegyére.

Van, aki könnyedén, van aki nyögvenyelően indul a kis ösvényen. Könnyű terepnek számít, nincsenek nagy emelkedők, egy pár helyen még kisebb hófolt található, így igazából a sár az egyetlen akadály, amelyet kerülgetni kell. Mindenki felért a csúcsra, ahonnan parádés panoráma nyílik szerteszét.

A csúcs túloldalán vár bennünket Ákos. Mindenki elhelyezkedik, kis történelem és földrajz lecke következik. Meg a behatárolhatatlan tananyag, a székely kurzus. Amit nem lehet eleget tanítani, magamból kiindulva megtanulni sohasem. „Hivatásomnak érzem, hogy átadjam. Talán, tőlem másképp hangzik, hiszen én Magyarországról jöttem, itt lettem székely” – mondja az úton lefelé.

A csúcsról lefelé még mindenki átértelmezheti, hogy milyen nagy Isten, ezúttal közelebb kerültünk hozzá. A magasban érezhettük, milyen is a székelyek egyik legmagasabb hegyét meghódítani.

A továbbiakban vissza a Nap Parkhoz, nagyon rövid pihenő, mert terítéken Székelyvarság.

Az ember szereti felfedezni az újat, azt, ahová elutazik, kirándul, kiruccan. Így volt vele a váci Boronkay György Gimnázium diákserege, pár tanára. A helyszín adott volt, a Zeteváralja és Székelyvarság között található Natur Air Parkban majdnem egy hetet töltöttek a fiatalok. A hazautazás előtt a falu életébe tekinthettek bele, megcsodálhatták, milyen szépséges helyen is terül el.

Két csoportra osztották a társaságot, amelyik aztán a túra felénél egyesült. Az első pont Bálint Vencel gazda vízimalmának megtekintése volt. Az egyszerű ember bemutatta, hogy a szerkezet miként hasznosítja a patakvíz erejét a mindennapi életben. Pontosabban, inkább már múlt időben kell beszélni.

Miként lett a búzából dara vagy akár liszt, a kenderből zsák. Megmutatott jó pár olyan szerszámot, amit az őseink használták. Legvégén pedig a zsindelykészítés mozzanatába is betekintést nyerhettünk.

Innen már egy könnyedebb ismeretterjesztés jött. Szép tájakon vitt az útunk – segítségünkre voltak a terepjárók. Előbb a Csorgókő-vízeséshez. Pazar látvány, ahogy a víz lezubog, az idejárók fotók sorozatát készítik, melyek felkerülnek a közösségi oldalakra. Ha nem is voltunk eddig Varságon, az bizonyos, hogy ezzel a hellyel asszociáljuk, mert ezt látjuk a legtöbben helyen vissza.

Kis séta át a patakon és a legelőn, elérünk a parlamenthez. Inkább kell huncut dologra gondolni, mintsem valami komoly szervre. Igen, ez a vegyesüzlet, mely egyben kocsma is. Utóbbiból van bőven a faluban – tudjuk meg. Nehéz lenne egy ilyen túrát teljesíteni, igaz, hogy jó móka lenne nekivágni, felkutatni a majdnem harminc egységet.

Kis felfrissülés az április végi hőségben, következhet az újabb pont. 250-300 métert kell megtennünk a tévesen kilátónak nevezett pontig. Gyorsan javítja is Varga Péter Ákos, a túra vezetője, a NAP Park tulajdonosa, hogy az mutató. Vagyis itt található Székelyvarság földrajzi középpontja. A kilátó-mutatóra fel lehet mászni, a csoport nagy többsége veszi a fáradtságot, kisebb sor alakult ki a létráknál.

Rögtönzött beszédet tart Ákos, bemutatja, mi merre, valamint a székelyekről mesél. Az itt élőkről is. Elmondja, három ünnep van a varságiak életében. A két nagy vallási mellett – a Karácsony és a Húsvét – nem megy könnyen a váci diákoknak kitalálni, hogy melyik a harmadik. Ez a disznóvágás. Egy éven keresztül neveli az állatot a gazda, azért, hogy egy téli napon összegyűljön a család apraja-nagyja, levágják, feldolgozzák, a húsból pedig mindenki kap.

A társaság fele a terepjárókba pattan, a másik felének pedig egy könnyed séta egy kis erdőben. A melegben jól esik a fák nyújtotta árnyék és a hűvös. Ez csak addig tart, amíg ezen csoportot sem veszi fel a terepjáró. A hepehupás talajon a vezető még egy kis meglepetéssel is kedveskedik, a patakon viszi át a társaságot.

Az utolsó állomás következik, ez pedig az 1900-as évek elején épült katolikus templom. Igen, mert a székely vallásos, Istenhívő. Az egész heti munkát követően vasárnap az Isten házába igyekezik, megköszönni neki, hogy gondot viselt rá, a családjára, valamint áldást kér a következő napokra.

Nagy élményben volt részünk a két túra alatt. Nekünk, székelyeknek is óriási élményt adott, hogy mindazt, amit tudtunk – vagy nem – megerősítést nyert. Mindazt pedig egy olyan embertől, aki Magyarországon élt, most pedig székellyé vált. Itt képzeli el életét, nagy családja van. Aki hivatásának érzi ezt, hogy megossza másokkal is azt, amit a székelyekről tud, amit tőlük kapott.

Józsa Csongor

Molnár Zoltán fotói