Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Biológia előadás a Díszteremben

2015-01-26 18:22:09

Biológia fakultációs diákjaink újabb előadáson vehettek részt 2014. december 15-én társiskolánknak, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek köszönhetően.

 
 
Az egyetem évi két előadást biztosít, amelyet az előadók intézményünkben tartanak meg. Most a „Genomikai ismeretek felhasználása a medicinában” című előadást hallgathattuk meg. Az előadó Falus András volt, aki Széchenyi-díjas magyar immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az immunológia és a funkcionális genomika határterületének, valamint a komplementrendszer molekuláris genetikájának nemzetközi hírű kutatója. 1994-től a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, majd a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója. 
 
 
Az előadás során témánknak főleg az orvosi vonatkozásai voltak kiemelve. Többek között szó volt a biológia két fő motivációjáról, mely az élővilág megismerése, és a genetika, egészség. A modernbiológia három mérföldkövéről, a genomokról és a genetikáról. A genom a teljes örökítő anyagot jelenti. Olyan érdekességekről is hallhattunk, mint például az, hogy egy emberben 7,6 fénynapnyi DNS van; vagy, hogy évek múlva mindenkinek lesz egy chip kártyája, amin a teljes genom állományunk rajta lesz. Az előadás végén az epigenetikáról, és az epigenetikai faktorokról tudhattunk meg többet.  Az epigenetikának nagy jelentősége van az egészségnevelésben és a személyre szabott orvoslásban, tehát például az egyén szervezetének igényei szerint kialakított oltások és gyógyszerek adagolásában.
 
Sajnos még sok ismeretlen fogalommal találkoztam az előadás során, de az orvosi vonatkozásnak köszönhetően így is élvezetes és érdekfeszítő volt. Falus András pedig az érdeklődőket és kérdéseiket szeretettel fogadta az előadás után is. 
 
Varga Regina 11G


 Képek az eseményről (Pataki Sándor)