Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

BorLap Heti KépRiportjának első tárlata

2016-02-04 14:59:02

Egy régi ötlet valósult meg akkor, amikor január 2-án elhelyeztük aulánkban a BorLap állandó sajtófotó-tárlatának első kiállítását, amely a terveink szerint a későbbiekben majd minden héten megújulóan mutatja be borlapos fotósaink iskolánk életéről készített legfrissebb és egyúttal legjobb munkáit. 

 
Elsőként Szmandray Marcell (Martzy) és Tar Bálint fénnyel kapcsolatos fotós kísérleteit mutattuk be, amely még egy eddig meg nem valósult tavalyi pályázati vállalásunk volt.  
 
 
 

Szmandray Marcell jelenleg a BorLap Csoport egyik legsokoldalúbb, a környező világ jelenségei iránt legfogékonyabb fotósa, aki egyúttal a BorLap felelős szerkesztője is immár második esztendeje, sőt az új, hamarosan megjelenő lapszámunkat tervezését is ő vállalta.   
 
Fényképeit sokan ismerhetik már a honlapunkról, hiszen a természet szerelmeseként Kaszás tanár úr túráinak elmaradhatatlan dokumentátora volt négy éven keresztül. Alkotókörünk régi tagjaként sokat fényképezett már számos iskolai eseményen, nagyszerű portréival, sajtófotóival emlékezetessé téve az utókor számára a megélt közös pillanatokat. Atlétáink is jó szívvel emlékezhetnek majd rá, mint a versenyeken tett erőfeszítéseik ihletett megörökítőjére. Martzy ezeken túl egy éven keresztül kiválóan megállta a helyét az Őrbottyáni Hírmondó hivatásos fotóriportereként is. Évek óta működtet egy már-már profi fotós blogot, amelyet ezúton is ajánlunk mindenki szíves figyelmébe. Marcellnek nemrégiben zárult a nagymarosi Sigil Galéria-kávézóban első kiállítása.  
 
 
Ezek a kísérletező kedvű munkái megtalálhatóak a honlaunk túrák alatti galériáiban. Csak példaként egynéhány gyűjtemény a legutóbbi időkből: 
 
    Íme egy kísérleti képeit tartalmazó galéria

    és az idei túra képei: 

1. 2015.09.26. gyalogtúra
2. 2015.10.17. kerékpártúra
3. 2015.11.21. pilisi séta
4. 2015.12.11. éjszakai gyalogtúra  
5. 2016.01.30. téli túra  
 
 
 
Martzy 2015 nyarán vásárolt egy diákmunkából megkeresett GoPro-t (speciális sportkamerát), azóta immár ezzel járja a boronkays túrákat és saját útjait a hegyekben. Ezekről a túráiról azóta rendszeresen készülnek mind kiforrottabb stílusú, egyre izgalmasabb képi világú kisfilmek, amelyekből a legjobbakat itt lehet megtekinteni.
 
Az aulában a BorLap mini tárlatán most a fénnyel kapcsolatos kísérletező kedvű fotós 2015-ben készített alkotásait tekinthetik meg még egy héten át. 
 
 
A fény nemzetközi évét az UNESCO és az ENSZ támogatásával az Európai Fizikai Társulat kezdeményezte, amelyet a tavalyi évben megrendezett számos nemzetközi eseménysorozat követett. E kezdeményezés azt tűzte ki céljául, hogy felhívja a figyelmet, milyen fontos szerepet játszik a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia az életünkben.  
 
2015-ben több olyan évforduló is volt, amely valamilyen szálon a fénnyel állt kapcsolatban. 1000 éve jelent meg az első optikai témájú könyv, Al-Hajszam arab tudós műve a De Aspectibus vagyis magyarul „A látásról” című mű. A fény nemzetközi évében megemlékeztünk a kozmikus háttérsugárzás felfedezésének 50. és Einstein általános relativitáselméletének 100. évfordulójáról.
A rendezvénysorozathoz Magyarország számos rendezvénnyel és e kis kiállítással immár iskolánk is csatlakozott. 
 
Hujbert István