Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

BORONKAY ANYANYELVI VERSENY, 2012-2013. – II. FORDULÓ

2013-03-05 13:20:46

A Boronkay Anyanyelvi Verseny II. fordulóját 2013. március 21-én, 14 órakor rendezzük meg. Szeretettel várjuk a diákokat 13.30-ra iskolánk dísztermébe (földszint, D030-as terem), ahol rövid tájékoztatót tartunk, majd 14 órakor indul a verseny, melynek időtartama 60 perc.

 

A továbbjutók névsora megtekinthető az interneten, a Boronkay honlapján.
 
A II. forduló eredményei április közepén felkerülnek iskolánk honlapjára, a hivatalos eredményhirdetés a Szent György napjához kötődő ünnepi héten lesz.
 
A II. forduló feladattípusai hasonlóak lesznek az előzőekhez, természetesen néhányon nehezíteni fogunk (szövegértés, szövegalkotás, összetettmondat-elemzés).
 
Köszönjük a magyar szakos kollégák munkáját és együttműködését! Eredményes felkészülést kívánunk a diákoknak!
 
dr. Behányi Rita
a verseny szervezője
 

A felhívás letölthető változatban: