Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay Informatika Verseny döntője - 2014

2015-01-26 18:24:24

Az általános iskolásoknak kiírt Boronkay Informatika Verseny zárófordulóját 2014. december 18-án rendeztük meg.

 
 
A 2014/2015. évi Boronkay Informatika Verseny 8. évfolyamosok számára meghirdetett megmérettetésén harminchét versenyző indult, Nógrád és Pest megye, valamint Budapest különböző általános iskoláiból. A verseny első kettő – levelezős – fordulóját, többségük teljesítette. A legsikeresebb tizenöt versenyzőt hívtuk meg a döntőre.
 
A végső sorrend kialakításában csak a döntőn – egyedül –, nyújtott teljesítményt vettük figyelembe.
 
 
A 8. korosztály versenyének támogatója a TIGRA Informatika Kft, jelen tanévben már második alkalommal. A TIGRA Kft.-vel megalapozott, jó kapcsolatunk tavaly alakult ki, és reményeink szerint még sokáig megmarad. Köszönjük a nagylelkű szponzorációt, az anyagi és eszmei támogatást!
 
A verseny 900-kor kezdődött, és 1130-ig tartott. A javítás ideje alatt a versenyzőknek és kísérőiknek lan-party-t szerveztünk.
 
 
Az eredményhirdetés 1500-kor kezdődött. Fábián Gábor igazgató úr méltatta a versenyzők, a felkészítő tanárok, és a szervezők munkáját. Elmondta, hogy tehetséggondozásban jeleskedő iskolánk, általános iskolások számára több versenyt is szervez, ami jó a versenyzőknek, hiszen versenyzés közben fejlődnek, jó a felkészítőknek, hiszen látják, hogy milyen irányba érdemes terelniük tanítványaikat, és jó nekünk, hiszen tehetséges embereket ismerhetünk meg, akik túlnyomó része hozzánk szeretne beiratkozni.
 
A TIGRA Informatika Kft. pénzügyi vezetője, Lange Péter úr ismertette a céget. Kifejtette, hogy – mint a hazai informatikai piac egyik jelentős résztvevője –, cégüknek fontos a tehetséggondozás, az utánpótlás képzése, ezért vállalják el több oktatási intézmény – köztük a Boronkay –, szponzorálását.
 
A díjakat Lange Péter úr adta át a helyezetteknek. A harmadik helyezett egy digitális fényképezőgép, a második helyezett egy kártyafüggetlen mobiltelefon, az első helyezett egy tablet PC újdonsült, boldog tulajdonosaként hagyhatta el a díjkiosztót.
 
 
A szervezésben – valamint a lebonyolításban –, sok kolléga és több diákunk, illetve volt diákunk segédkezett. Ezúton szeretném megköszönni az igazgatóság, az informatika munkacsoport, a Boronkay Arculat Stúdió, a rendszergazda, a gondnokság és a titkárság érintett dolgozói, a 9.N, 11.G, és a tavalyi 14.W érintett diákjai áldozatos munkáját!
 
Kemenes Tamás


 Képek az eseményről (Szabó Ábel)