Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay sportban az Év Legeredményesebb Középiskolája lett a megyében

2012-12-07 08:00:00

A Megyenap és a Sportkarácsony alkalmából december 7-én dr. Szűcs Lajos köszöntötte a megyei közgyűlés nevében Pest megye kiválóságait, ahol is az Év Legeredményesebb Középiskolája címet vehette át iskolai delegációnk. 

 

 
Pest megye elnöke az ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy „akik ma itt vannak, velünk, azok mind tudják, hogy mit jelent cselekedni akkor, amikor még nincs garancia a sikerre. Hogy mit jelent minden egyes nap, reggel és este felkelni azzal az elhatározással, hogy a bizonytalan eredmény reményében is érdemes még többet vállalni, és még jobban elvégezni a feladatot, hogy igenis érdemes vállalni a kemény és következetes munkát, az elhivatott, és kitartó erőfeszítéseket.” 
 
 
 
Az ünnepségen a londoni olimpián és paralimpián érmes, valamint pontszerző Pest megyei sportolókat is köszöntötte a közgyűlés.
 
A megye amatőr és professzionális sportolóinak Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke adta át a díjakat.
 
Az olimpikonok és paralimpikonok elismerését követően kiosztották az Év Sportolója Díjakat, az Év Legjobb Csapata díjakat, az Év Edzője Díjakat, az Év Szabadidő és Sport Szervezetei Díjakat, és az Év Legeredményesebb Iskoláinak és az Év Legeredményesebb Testnevelőinek Díjait is.
 
A díjazottak teljes névsora INNEN tölthető le.
 
pestmegye.hu