Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay Szent György-napi ünnepség - 2016 -

2016-04-29 15:31:48
„Miért szeretek tanítani? (...) Talán azért, mert olyan az egész, mint valami izgalmas halászat. Az ember nem tudja, mit fog, mit emel ki a tenger mélyéből. A válasz érdekel, amit kapok. Olyan izgalmas, ha igazán megértenek.” – idézte Burger Enikő 9.A osztályos növendékünk a 2016. április 23-én megrendezett ünnepségünkön Agatha Christie angol írónő gondolatát.
 
 
 
Idén is körünkben köszönthettük a Boronkay-család megjelent tagjait, Cseke Istvánné Boronkay Katalint és Csákány Györgyöt, Vác város alpolgármestereit, Pethő Tibor és Mokánszky Zoltán urat, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatóját Hicsó György urat, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakközép-iskolájának igazgatóját és igazgatóhelyettesét, Pesti László és Földi László urat, valamint a Szolnokról érkezett öregdiákokat.
 
 

Részletes program: 

Hagyományaink szerint ebben az esztendőben is Boronkay Györgyre, névadónkra emlékeztünk meg, személyisége, pályája előtt tiszteltgünk és az ünnepségen visszatekintettünk az elmúlt hónapokra, tanár és diák közös munkájára, eredményeire, és előrepillantottunk a jövőbe, tervezve, keresve a megújulás lehetőségeit. És mint minden évben, idén is meghívtunk, olyan egykori tanítványokat, akik innen indultak, és mára már szép, tartalmas életpályát tudhatnak magukénak, őket kértük fel, hogy vallanak életútjukról. 

 
Himnusz után Fábián Gábor igazgató úr ismertette a 2015/16-os tanév eddigi országos jelentőségű eredményeit.
 
 
Vendégeink az ünnepség alatt megtapasztalhatták, hogy a boronkaysok szállóigéjében tényleg van valami, a „Mindenki tehetséges valamiben!”-ből kaphattak a fellépőinktől egy kis ízelítőt. Először a jelenlévők Fehér Máté 9. K osztályos tanuló előadásában hallgathatták meg Mozart Török indulóját.
 
 
A zongora taktusok elhalkulása után Boronkay György mellszobrának koszorúzása következett, egykori tanítványai: Csendes Csabáné, Pádár Sándorné, Cserny Péter és Gyimesi Sándor helyezték el a tisztelet és emlékezet koszorúját.
 
 
Ez évi ünnepségünk ezek után megszólaló vendégeit számos szál kötötte össze. Valamennyien iskolánkban érettségiztek, majd pedagógusok, később iskolaigazgatók lettek. Az alma mater meghívására mindnyájan igent mondtak, és elvállalták, hogy valljanak életükről, munkájukról. Elsőként Dudás Tibor, a Váci Szakképzési Centrum főigazgatója, tartotta meg ünnepi beszédét. Ő 1986-ban végzett az akkori évfolyam E osztályában.
 
 
A következő fellépő tehetséges növendékünk, Papp Zita 12. G osztályos tanuló a Költészet Napja alkalmából megrendezett Boronkay szavalóversenyen Lackfi János Kölcsönkenyér című versével vívta ki a zsúri elismerését, s most az ünneplő közönségéét.
 
 
A következő felszólaló öregdiákunk Mátyásffyné Jenei Gabriella volt, aki 1958-ban végzett az akkori évfolyam A osztályában ..,
 
 
... majd Dr. Koczó József úr következett, aki 1969-ben végzett az akkori évfolyam E osztályában.
 
 
Iskolánk tanulói közül többen is a táncot vallják szenvedélyüknek és ebből az ünnepi alkalomból egy mezőségi táncot adott elő Dobó Máté, 11.A, Földi Máté, Frey Sára, 10.G, Kovács Dorottya 11.G és osztályos tanuló.
 
 
A felszólaló öregdiákok sorát Szaniszló Róbert folytatta, aki 1972-ben érettségizett iskolánkban az akkori évfolyam C osztályában...,
 
 
... majd Csengeri Attila igazgató úr következett, aki szintén iskolánk egykori diákja volt. 1984-ben érettségizett, az akkori évfolyam C osztályában. 
 
 
Felemelő pillanata ünnepségünknek minden évben a Boronkay Baráti Kör Boronkay Ösztöndíjának átadása, aminek történetét, célját és a díjazottak nevét Fábián Gábor igazgató úr, a BBK elnöke ismertette. A két kitüntetettünk idén Kareczki Réka és Roob Dániel volt.
 
 
Az ünnepségünk hivatalos részét a Boronkay síremlék koszorúzásával fejeztük be. A sír mellett Boronkay György emlékének tisztelettel adózva hallgattuk meg Wass Albert: Mikor a bujdosó az Istennel beszél című versét, melyet Fabók Bíborka 9. A osztályos tanuló mondott el, amit a síremlék megkoszorúzása követett.
 
 
A vendégeink még a földszinti folyosón, az F szárnyban megtekintették a Szent György-napi kiállításunkat, diákjaink képzőművészeti alkotásait. 
 
A koszorúzás után a BBK tagjai az ebédlőben még kellemes körülmények között elbeszélgethettek az iskolát érintő aktuális kérdésekről. 
 
h.i.

 Az ünnepségről készült felvétel 1. része

 Az ünnepségről készült felvétel 2. része

 Az ünnepségről készült felvétel 3. része