Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay technikus avató ünnepség - 2012

2012-07-01 23:50:00

Fábián Gábor igazgató úr köszöntötte a 2012. június 25-én megjelent diákokat, szüleiket és a kollégákat a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium technikus avató ünnepségén

Egérrel a fenti  és a cikk végén található kép mozgatható, ill. kettős kattintás után a panorámafotó nagyíthatóvá válik. A jobb felső piktogramra való kattintás teljes képernyős látványt eredményez.

Az előadó az ünnepség két díszvendégének bemutatásával nyitotta meg a rendezvényt. Elsőként megköszönte Marosvölgyi Ágnesnek, a Centroszet TISZK oktatási igazgatójának a szakképzés területén nyújtott számos segítségét és bemutatta Apostol Attilát is, az NCT Kft operatív igazgatóját, akinek cége főként a CNC-technológia telepítésében, oktatásában és az OSZTV megszervezésében, lebonyolításában volt nagy-nagy segítségünkre.

Az iskola igazgatója azzal kezdte beszédét, hogy viszonylag rövid időn belül kénytelen volt kétszer is megcáfolni néhány kijelentését. Mindkettőt a tavalyi évzárókon tette, amikor azt állította, hogy nagyon hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy iskolánk a 2010/11. tanév valóban páratlan eredményeit túlszárnyalhassa. Úgy tűnik, nem lett igaza, hiszen ehhez csak 12 hónapnak kellett eltelnie, mert ebben a tanévben iskolánk kiválóságai és felkészítő tanáraik minden eddigi sikert felülírtak! Mint mondotta, messzemenően nem bánja e tévedését, és az eljövendő tanévekben azért örülne annak, ha az élet mindig felülírná a kijelentéseit. Egy ilyen tanév végén megint volt boronkays igazgatónak, tanárnak lenni, és bízik abban, hogy talán diáknak is, hiszen egy olyan csapat tagja lehetett itt mindenki, amelyik a maga nemében az ország egyik legsikeresebb iskolai közössége volt. 
 
Ezután végigtekintett azokon az eredményeken, amelyek méltán büszkeséggel tölthették el a jelenlévőket. Az idei legmagasabb szakmai tanulmányi versenyen (OSZTV-n) két kategóriában is nyerni tudtunk, a gépészet első helyezettje Borbándi Dániel (14.A), az elektronikáé pedig Grenács Dániel (14.E) volt. Továbbiakban az elektronika területén második lett Molnár Balázs (14.E), a harmadik Szuhánszki Máté (14.E), így tehát a dobogó mindhárom fokán a mi diákunk állt. Egyébként a negyedik Lázár Sebestyén (14.E), az ötödik Dávid Martin (14.E), a hetedik Baji Máté (14.E) volt, tehát hatan végeztek az első tízben.
 
Rajtuk kívül más típusú versenyeken kiváló eredményeket ért el még Aradi Gábor (14.I), Borsányi Péter (14.I), Kiss Dávid (14.I), Szabó Nándor (14.I) és Galanics Máté (14.E). Az igazgató úr nekik és felkészítő tanáraiknak megköszönte ezúton is a munkát. 
 
A technikus vizsgák színvonaláról azt mondta, hogyha egy mondatban szeretné kifejezni, akkor így mondaná: Elégedett, ha egy bővített mondatban kellene kifejeznie magát, akkor azt, hogy NAGYON elégedett! Egykori matektanárként sajátos vonzódása van még ma is a számokhoz, így hát mindig kedveli a statisztikai eredményeket összevetni. Ebben az összefüggésben, öt évre visszamenőleg ennek az évfolyamnak lett a legkiemelkedőbb tanulmányi átlaga.
 
Ezután Apostol Attila emelkedett szóra, a több milliárdos éves bevétellel rendelkező, NCT Kft operatív igazgatójaként, aki e sikeres cége nevében adott végzőseinknek útravalót. Az előadó elmondta, hogy egy olyan vállalat élén áll, amelyik 2012 júniusában Tajvanon, decemberében pedig Chicagoban fogja hazánkat képviselni, és e távoli helyekre viszik el a magyar ipar és a magyar technikusok, mérnökök termékeinek, eredményeinek jó hírét. 
Állítja, hogy ilyen eredményt csak magasan kvalifikált szakemberekkel, magas nívón képzett munkatársakkal lehet elérni, csak olyanokkal, akik jelentős elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, kellő alapossággal, professzionalitással képesek megoldani a rábízott feladatokat. A cégvezető határozott meggyőződése az, hogy diákjaink ilyenek! 
 
Ezek után az előadó és Fábián Gábor közösen adták át 120 növendékünknek a technikusi végzettséget tanúsító bizonyítványt. Majd azoknak, akik az átlagnál többet nyújtottak ebben az évben, Dian János és az igazgató úr nyújtott át elismerő okleveleket. Az elismerések sorát, iskolánk legmagasabb kitüntetésének átadása zárta. Idén a magas színvonal miatt OSZTV-t kellett nyerni annak, aki e címre aspirált, úgyhogy a 2011/12. tanévben Grenács Dániel (14.E) és Borbándi Dániel (14.A) nyerte el a Boronkay Emlékérmet.  
 
Az Apostol Attila által alapított iskola, az NCT Akadémia két növendékünk részére is felajánlott egy 150e forint értékű technikusi továbbképzést. Az Akadémia két idei ösztöndíjasa Belányi Mátyás (14.A), Borbándi Dániel (14.A) lett, akik ezen ünnepélyes alkalommal vehették át a cégvezetőtől a jutalmukat.
 
48 olyan szorgalmas diákunk is kaphatott még további három szakmában oklevelet, akik képesek voltak kiegészítő modulokat is felvenni. Dian János megköszönte kollégáinak, akik segítették az új rendszerben megszerezhető plusz oklevelek megszerzésének zökkenőmentes bevezetését, egyúttal háláját fejezte ki Némedi Jánosnak és Marosvölgyi Ágnesnek, akik az akkreditálásban és a vizsgák lebonyolításában nyújtottak segítséget.
 
Régi, szép hagyománya már a technikus avatónak, hogy az ünnepség protokolláris részét egy állófogadás követi, amelyen általában a frissen végzetteknek egyik tanár kollégánk mond búcsúzóul pohárköszöntőt. Ezúttal Veres József mondott egy rövid tósztot, amelyben a köszönetre, a segítségre, s a fehér asztal melletti közösségben elfogyasztott pohár bor fontosságára hívta fel a figyelmet. 
„Jó diákjaink voltatok – mondta, – sok eredményt elértetek, köszönet érte! Szívből jövő köszönettel gondolunk majd rátok, és azt szeretnénk, hogy ti is köszönjétek majd meg azoknak, akik eljuttattak e célig benneteket, köszönjétek meg szüleiteknek, barátaitoknak, tanáraitoknak.
(…) a rohanó világunkban mindig álljatok majd meg egy pillanatra, amikor kell, mert egy fehér asztal mellett sok mindent megoldhattok. A fehér asztal a kapcsolatok ápolásának szimbolikus helye, a kapcsolataitok váljanak fontossá az életetekben, legyen mindig időtök ezek ápolására! Emelem poharam arra, hogy mindez megvalósulhassék!” – fejezte be pohárköszöntőjét Veres József tanár úr.
 
Az emelkedett, ünnepélyes, szép alkalom a szülők, a tanárok és a diákok kötetlen beszélgetésével zárult. 
 
Hujbert István
 

Horváth B. és Pataki S. videofelvételei

01 - Marosvölgyi Gergely Babits Mihály Zsoltár férfihangra című versét szavalta.

02 - Fábián Gábor mondott ünnepi beszédet.

03 - Apostol Attila szólt a végzősökhöz a NCT Kft nevében.

04 - Bizonyítványok átadása.

05 - A kiváló eredményekért járó oklevelek átadása.

06 - További díjak és ösztöndíjak átadása.

07 - Másod szakmai végzettséget igazoló okmányok átadása.

08 - Veres József tanár úr pohárköszöntője az ünnepséget követő fogadáson.           


Fotóink az eseményről  


Nyomtatható fotók

Az alábbi letöltés gombokra kattintva összesen 647 MB-nyi önkicsomagoló (.exe) állományokat tölthetnek le, amelyek a ráklikkelés után oda bontják ki önmagukat, ahova a fájlokat elhelyezték. Az automatikus kicsomagolás végeztével 7 mappában 243 db eredeti méretű, nyomtatható minőségű fotót találhatnakA Boronkay Arculat Stúdió fotói szabadon felhasználhatóak.

1. letöltés 2. letöltés 3. letöltés