Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay túrák 2014 - Az 1. túra - Csóványos

2014-10-07 08:42:49

Idei tanévünk első túrája egy hűvös szombati reggelen kezdődött. 2014. szeptember 27-én 7:30-kor gyülekeztünk a kisváci vasútállomáson, csapatunk az idei tanév első túráján a Csóványosra készült.

Én mivel az Őrbottyánból reggel 6-kor induló vonattal érkeztem, már háromnegyed hétre, elsőként értem ki a megbeszélt találkozási pontra. Alig telt el fél óra, és szép kis sereg gyűlt össze. Végül körülbelül negyvenes létszámmal indultunk el a 7:42-es Kis Pirossal Nógrádra.

Mikor megérkeztünk, volt egy már szokásosnak mondható közös fényképezkedés, és a névsor felírása. Ezek után indultunk meg körülbelül 8:30-kor a Börzsöny legmagasabb pontjára, a Csóványosra.

 Szmandray Marcell nagyítható fotója

Rögtön a legelején kiderült, hogy nem egy sima túracipőben kellett volna indulni, mivel az első szakasz egy kisebb rét volt kb. 20 centis fűvel, ahol a csapat 60 százalékának átázott a cipője, ami nem könnyítette meg túlságosan a „hegymászást”. A következő 1-2 órában már kezdett felmelegedni a levegő és viszonylag szelíd, itt-ott kicsit iszapos környezetben haladtunk, így nemsokára elérkeztünk a 938 m magas hegy lábához. Itt tartottunk egy kb. 20 perces pihenőt, míg mindenki megérkezett és megreggelizett, aztán nekivágtunk a még kb. 1.5 órás felfelé irányuló útnak.

 

 

Nagy-Hideg-hegyen (Fotó: Martzy)

 

Kezdésként jött egy nagyon meredek egyenes, aztán kisebb lejtő, aztán szépen lassan ezek váltakozásával haladtunk a csúcs felé. Végül hatalmas erőfeszítések, enyhe pihenők és nagy lihegések közepette a déli 12-es időkorlátot kicsit túllépve 12:15-kor ékeztünk meg a csúcsra. Kilátás innen nem igazán volt, éppen mellettünk építették a kilátót. Bevártuk a csapat lemaradt részét és folytattuk tovább utunkat, az immáron lassan megszokássá vált pihenőhelyre, a Nagy-Hideg-hegyre.

 

 

Egy kis erdei pihenés (Fotó: Martzy)

Első kihívás a hegyről való leereszkedés volt, amit jómagam, és még páran igen gyorsan teljesítettünk. Ezt követően értünk el a túra legmeredekebb szakaszához, közvetlenül fel a pihenőig. Előtte volt ideje mindenkinek egy kis erőt venni magán, és szinte négykézláb, de megérkeztünk a turistaházba. Itt tartottuk a túra leghosszabb pihenőjét, ami majdnem másfél órányi volt.

Innen újult erővel futottunk le a hegyről a következő pihenőpontunkig, Magas-Taxra. Ezt a könnyebb távot körülbelül 50 perc alatt teljesítettük, majd elindultunk az utolsó kitűzött célállomásra, Királyrétre, a vonatállomásra, ahova már csak viszonylag sík terep vezetett. A gyalogtúra végeztével a Királyrét-Kismaros között közlekedő kisvonattal jutottunk vissza Vácra, ahonnan már mindenki indulhatott a maga dolgára.

Végezetül ismét egy remek túrát zártunk, gyönyörű természetben jártunk körbe, csak sajnálhatja, aki lemondott róla.

Buza Domonkos, 9.B osztály


 Szmandray Marcell (Martzy) fotói