Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkaysok a kutatók éjszakáján

2013-10-05 17:09:35

Boronkaysok is részt vettek 2013. szeptember 27-én Kutasi Zsuzsanna tanárnő vezetésével a kutatók éjszakáján. Szádovszky Lucát (12.G) e látogatás egy kis múltidézésre is sarkallta, s egy 2011-es Kutatók Éjszakáján tett látogatás és a mostani kimondatta véle, hogy mit is jelentettek számára e boronkays évek. 

 

Már elsőéves diákként is érdekelt a kémia. Odáig voltam a különféle kísérletekért és érdekelt vajon hogyan csinálják, hogy egy egyszerű lila lé egyik pillanatban zölden, majd másik pillanatban pirosan világít. Ez inspirált arra, hogy tanulmányaimat a Boronkay, akkor még újonnan induló környezetvédelem szakán folytassam. Az első pár hétben, az általános ismerkedést követve, belevetettük magunkat a tanulásba, majd pár hétre rá Kutasi Zsuzsanna tanárnő lehetőséget nyújtott számunkra, hogy részt vegyünk a Kutatók Éjszakáján. Mint ahogyan az egy első éves diáktól elvárt, szinte a teljes osztály bezsongva fogadta el a lehetőséget, köztük én is.
 
És nem csalódtam...! 
 
 
A Kutatók Éjszakáját Budapesten több helyszínen rendezték meg. Mi azon a három évvel ezelőtti pénteken az ELTE-n illetve a BME-n tettünk látogatást.
 
Kora délután indultunk, s már az utazás is izgalmakkal teli volt, Pesten a nagyvárosban, a pénteki tömegben, főiskolás és egyetemista srácokkal utazni a villamoson… Na de nem szeretnék elkalandozni. Az ELTE-re megérkezve nagyon kedves emberek fogadtak minket. Minden precízen ment, és az előadások pedig igazán nagyszerűek voltak, látványosak, izgalmasak, érdekesek. Nagyon élveztem őket. Emlékszem, beültünk egy előadásra ahol már csak a lépcsőn volt hely, annyian voltak, és leült mellém egy egyetemista srác. Nagyon kedves volt, és eléggé közlékeny. Az egész előadást végig kommentálta, és amit nem értettem elmagyarázta. Az előadás végén még beszélgettem vele pár szót. Kérdezgettem, milyen suli az ELTE, hogyan lehet bekerülni, illetve milyen is itt a tanítás, milyen a diákok élete. A kérdéseimre csupa pozitív választ kaptam, látszott a fiún, hogy szeret ide járni és élvezi is a tanulmányait. Ekkor döntöttem el, hogy a továbbtanulási lehetőségeim között biztosan helyet kap az ELTE is.
 
Mikor mindennek vége volt, hazaindultunk. Késő este értünk haza elégedetten és fáradtan. Másnap szinte egész nap erről meséltem itthon. 
 
 
Most 2013-at írunk. 
 
Az utolsó évemet töltöm a Boronkayban. Mikor Kutasi tanárnő megemlítette a Kutatók Éjszakáját, ismét nagy lelkesedéssel jelentkeztem. Örültem, hogy van még egy lehetőség megismételni az ELTE-n tett egykori látogatásomat. Így hát én is a csoporttal tartottam, és megint nem csalódtam. Ugyanolyan élvezetes és izgalmas volt, mint három évvel ezelőtt.
 
Egy kis eltérés azért mégiscsak volt. Azt hiszem másképp is fogadtam az egészet, mint ahogyan egykor, kis elsősként. Most nem ismerkedtem egyetemista srácokkal, viszont most világosan értettem az előadásokat, találkoztam olyan kísérletekkel, amikről annyit tanultunk az évek során, így tisztában voltam néhány alapvető tudnivalóval, ami jelentősen megkönnyítette a kísérlet megértését.
   
Végzős diákká értem. Itt állok a továbbtanulás küszöbén és az elképzeléseim az évek során csak erősödtek. Egészen biztos vagyok már abban, hogy ilyen irányban szeretnék továbbtanulni. Ez a néhány év, amit a Boronkayban töltöttem hatalmas segítséget adott a jövőmmel kapcsolatos elképzelések kibontakoztatásához. Körvonalazódott bennem, mivel is szeretnék foglalkozni a jövőben, mit is szeretnék csinálni életem hátralevő részében. 
 
Csak köszönetet tudok mondani ezekért az évekért!
 
Szádovszky Luca 12.G
 
 

 Felvételek az idei Éjszakáról (Kutasi Zsuzsanna fotói)

 Zöld Balázs videofelvétele még 2011-ből