Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Csapatunk bronzérmes lett a szellemi diákolimpia országos döntőjében

2018-03-01 08:45:00

A Tatai Olimpiai Központban rendezték meg idén február 24-én a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® Országos Döntőjét, ahol az V-VI. korcsoportos csapatunk harmadik helyezést ért el. 

A Magyar Olimpiai Akadémiával együttműködésben az MDSz által szervezett versenyen a diákoknak az olimpiai versenyeken elért magyar és nemzetközi vonatkozású kérdésekre kellett válaszolniuk. A Deme Bálint (14.A), Molnár Mónika (10.N), Palánki Ábel (9.G), Dian Benedek (9.D) csapatot ismét Tömösvári Sándor készítette fel, munkája jutatta fel újra a dobogóra. Hála és köszönet érte!

A tatai verseny vasárnapi küzdelmében az V-VI. korcsoportba tartozó nyolc csapat (Miskolc, Kazincbarcika, Budapest, Vác, Dombóvár, Körmend, Tolna és Szombathely) mérte össze felkészültségét, hogy a verseny végén a legjobb szerezze meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.  

Hazánk méltán lehet büszke olimpiai múltjára, hiszen Magyarország a kezdetek óta résztvevője a játékoknak. Az első újkori olimpiát 1896-ban rendezték meg, amelyen országunk hat érmet szerzett, ezek közül két aranyat, Hajós Alfréd sikeres úszásának köszönhetően. A nyári játékok történetében Magyarország összesen 176 aranyérmet szerzett. Az idei téli olimpiára Magyarország 19 főt nevezett, ahol a férfi 5000 méteres váltó megszerezte hazánknak az első téli olimpiai aranyérmet is. A számtalan olimpiai siker tükrében nem véletlen, hogy a Diákolimpia® versenysorozat elemei között a Szellemi Diákolimpia® is szerepel, amelyen a fiataloknak az olimpiai versenyeken elért magyar és nemzetközi vonatkozású kérdésekre kellett válaszolniuk. 

A hétvégi rendezvény megnyitóján részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő, Michl József, Tata város polgármestere, Veress Réka, a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja, valamint  Gedó György (zsűri elnöke) olimpiai bajnok ökölvívó. 

Az ünnepi köszöntőket követően a versenyző fiatalok diákolimpiai esküt tettek, majd következtek a csapatküzdelmek. 

A verseny V-VI. korcsoportjában az alábbi iskolák szerezték meg a dobogós helyezéseket:
    
aranyérem   Körmend, Kölcsey Ferenc Gimnázium
ezüstérem   Dombóvár, Illyés Gyula Gimnázium
bronzérem   Vác, Boronkay György Műszaki Szakgimnázium


Képek a Diákolimpia® facebook oldaláról