Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Diákjaink a „Mentés másként” budapesti kiállításon

2016-09-28 13:23:48

Lengyel Gréta és Bérczes Borbála egy-egy képpel részt vettek a 2016. szeptember 24-én a Fenntarthatósági Nap (FN9) egyik eseményeként megnyitott környezetvédelmi témájú kiállításon.

 
 
A Fenntarthatósági Nap egy olyan fesztiválkonferencia, amelyen a szakmai beszélgetések, a kiállítás és az afterparty fő célcsoportja a fiatalok. A beszélgetések résztvevői azok a közszereplők szoktak lenni (művészek, tanárok, üzleti szereplők, civil szervezetek, média személyiségek stb.), akik valamiképpen hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, vagy valamilyen kimagasló eredményt tudhatnak magukénak ezen a téren. Ezen a rendezvényen sohasem a feszültség, az egymásra mutogatás áll a fókuszban, hanem mindig a megoldásra való törekvés.
 
A rendezvény szerves része egy kiállítás is, ahol az előadásokon elhangzottakat meg is lehet nézni, tapasztalni. Ott olyan témák merülnek fel, amiről nem csak beszélni, hanem konkrétan tenni is lehet érte akár Magyarországon is. Gréta és Borbála a „Mennyire vagyunk okosabbak, mint régebben?” támában küldtek alkotást. 
 
 
 
Az esemény szlogene mentés másként, és ez nem véletlen. A rendezők célja a programokon kívül folyamatosan aktívan tartani és bevonni az idelátogatókat. Merjen mindenki kérdezni, véleményt formálni, játszani.
 
Az első Fenntarthatósági Napra 2008-ban, az idei FN9-re pedig 2016. szeptember 24-én került sor.
 
Hujbert István