Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Diákmentorokkal megvalósuló tehetséggondozó matematika szakköreink sikerrel zárultak

2013-06-14 13:52:07

Iskolánkban 2013. június 7-én lezárult a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 pályázatának, a „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében megvalósuló, s a tehetséggondozó versenyeken sikeres diákmentorok bevonásával létrejövő matematikai versenyfelkészítő szakköri foglalkozások programsorozata.

 
A tanév második felében az elsőre e talán kicsit bonyolultnak hangzó elnevezéssel két párhuzamosan futó szakkörünk is volt.  
 
Tehetséggondozó matematika szakkört hirdettünk meg március 1-jei kezdettel, amely felkészítette növendékeinket a 2013/2014. évi Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre és a Kürschák József Emlékversenyre. Ezeken az újszerű foglalkozásokon a szakkörösök egy-egy kiválasztott témakört diákmentorok segítségével dolgoztak fel, hasznosítva a náluk már, a régebbi versenyekre való felkészüléseik során felhalmozódott gazdag tapasztalatokat.
 
A matematikában tehetséges 8. osztályos általános iskolások számára meghirdetett másik szakkörünket pedig azok a diákmentorok vezették, akik még jelenleg is iskolánk tanulói, de már jelentős eredményeket értek el a különböző tehetséggondozó versenyeken.
 
 
E Tehetséghidak Program által finanszírozott szakköreinket Akkreditált Kiváló Tehetségpontként a fent említett pályázati erőforrásból tudtuk megvalósítani. Iskolánk a pályázat elnyerése érdekében vállalta, hogy a felhívásban szereplő feltételekkel matematikai vagy természettudományos 
versenyfelkészítő szakkört valósít meg, és ennek tettünk immár eleget a június 7-i nappal.
 
A két szakkört 10-10 alkalommal tartottuk meg. A visszajelzések mind a diákmentorok, mind a szakkörösök köréből igen pozitívak voltak. A kicsiknél szinte az egész megyéből, sőt Nógrádból is jártak rendszeresen, úgyhogy elmondhatjuk, hogy Balassagyarmattól Dunakesziig elvitték e kísérletnek, s ezáltal iskolánknak is a jó hírét. 
 
Köszönet az egyetemista diákmentoroknak, akik a programban dolgoztak, álljon itt elismerésül a nevük:
Balassi Márton, Dér Ervin, Fábián Gábor, Győri Péter, Híves Kristóf, Magyari Viktor, Oláh Dániel, Petényi József, 
és a középiskolás vezetőké:
Flamich Gergő, Kulcsár Kitti, Lapis Máté.
 
A két mentortanár Lengyel Csaba és dr. Minda Mihály volt. 
 
 
A kísérlet mindenképpen folytatásra méltó, reméljük, hogy jövőre hasonló szakkörök indítására újra lesz lehetőségünk.
 
Dr. Mindáné Kolostori Nóra