Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Diáknap - Kádi választás - 2014

2014-05-23 19:24:02

Nagymaros verhetetlen kádiban, ugyanis újra e vidéki kisváros szülötte lett az iskola bölcs kádija, ezúttal a 11.A-s Maurer-Morvai Bence személyében.

A szlovákok és a választás

Miközben északi szomszédaink, a szlovákok az Európai Parlamentbe választottak képviselőket, iskolánk diákjainak csak egy személyt kellett kiválasztani. A kádit.
 
Természetesen a sok száz papír cetli csak az út végét jelentette. Mint északi szomszédunknál, nálunk is hetekkel a választás előtt elkezdtek az osztályok kampányolni. Volt olyan hely, ahol a fehér fal már nem is látszott a sok kampánylap miatt. Természetesen a hajrában az osztályok mindent bevetettek: süteményt, zenét (ezeket minden mennyiségben), játékokat, sőt még házit is írtak. A szavazás előtt az osztályoknak még egy érdekes versenyen kellett helyt állniuk. Egy-egy versenyszámban elért helyük természetesen beleszámított az elért helyezéseket eldöntő pontszámokba. A vetélkedő után minden diák leadta szavazatát. Majd a szavazócédulák megszámolása után…
 
…kihirdették a győztest. A 11.A osztály nyert, jelöltjük - most már kádi - Mauer-Morvai Bence.
 
Bár a kádi az Oszmán-török Birodalomban volt a bíró elnevezése, iskolánkban nem jut jelentős többletjog a kádinak. Ő biztosan nem fog Brüsszelben dönteni semmiről. A szlovák EP-képviselőkkel ellentétben.
 

 

Két bevonulásról szóló filmünk.

A bevonulásokról a felvételeket Kis Dávid készítette.

 1. rész

 2. rész

 Eredményhírdetés (Marton Attila)


 Kádi bevonulások 01

 Kádi bevonulások 02

 Kádi kampány (Szabó Ábel)

 Kádi kampány (Oros Erik)