Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Diákunk ismét Kazahsztánban - Fehér Boglárka 2. kazahsztáni útja

2018-03-09 19:30:00

Fehér Boglárka 10.N osztályos tanulónk első kazahsztáni útjáról részletesen beszámoltunk a tavalyi tanévben. Boglárka idén is meghívást kapott egy másik zenei rendezvényre, amit Kazahsztán régi fővárosában, Almatyban (Alma-Ata) rendeztek meg. 

Az „Amanat music” zenei verseny 2017. november 1. és 5. között zajlott. A szervező csapat vezetője Szeule Zsanpejszova volt, aki Kazahsztán híres, elismert énekesnője. A nemzetközi versenyen 3 ázsiai ország képviseltette magát: Kazahsztán, Kirgizisztán, és Jakutföld; valamint Európából Magyarország. Hazánkból Fehér Boglárka kobyzzal, Huszti Zoltán pedig dombrával indult a versenyen.

A felkészülésben nagy segítséget nyújtott Boglárkának Blaskó Csaba, aki a váci Pikéthy Konzi népzenetanára. A két versenyszám egy általa összeállított magyar népdalfüzér és Boglárka egyik saját szerzeménye volt. 

A meghívás létrejötte Mándoky Ongajsának, Mándoky Kongur István kelet-kutató feleségének köszönhető, aki el is kísérte a diákokat Kazahsztánba. Mándoky Kongur Istvánt Kazahsztánban nagy tisztelet övezi, mert nagy szerepe volt abban, hogy az ország Oroszországtól függetlenné váljon, valamint a kazakok az orosz helyett újra saját anyanyelvükön beszéljenek.

A 11 napos utazás első részét Asztanában töltötték, ahol érdekes dolgok történtek, pl. élő TV adásban beszélgetés; kirándulás Burabaiba, Kazahsztán gyöngyszemébe; múzeumlátogatás (szkíta aranykincsek); kedves vendéglátók.

Majd továbbutazás Almatyba, a verseny színhelyére. A verseny első napján a Turan együttessel találkoztak a diákok, mely Boglárkának különösen nagy örömet okozott, hiszen a 2014-es magyar kurultájon személyesen találkozott, a zenészekkel, azóta a kedvenc együttese. Az ő zenéjüknek és személyiségüknek köszönhető minden érdeklődés, ami Boglárkában Kazahsztánnal kapcsolatban elindult. Közös zenélés, beszélgetés, rövid koncert következett.

Maga a verseny egy hosszú napon át tartott. A másnapi eredményhirdetésen kiderült, hogy Fehér Boglárka kategóriájában I. díjat kapott.

Rengeteg élménnyel gazdagodva, boldogan tért haza. Azóta megjelent Boglárkának első CD-je, Magyar Kikelet címmel. A CD zenei anyagában főként saját szerzeményei szerepelnek, valamint megtalálható mindkét versenyszám.


Fehér Boglárka Kazahsztánban

ÁKTV-ben Kubínyi Tamás beszélgetése Fehér Boglárkával