Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Elkészültek a karikás ostorok a Boronkayban

2017-09-18 18:07:00
„Fából bőrkarikást” címmel indult tehetséggondozó program 2016 szeptemberében a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziumában.
A programra a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület pályázott sikeresen a Nemzeti Tehetség Program keretében.
 
Teljes nagyüzem
 
A nyertes pályázó együttműködési felajánlása révén iskolánk 20 tanulója kapott lehetőséget arra, hogy két népi mesterséggel megismerkedhessen.
 
A mester magyaráz
 
A 10 főből álló fafaragós csoport megismerkedett a fa szerkezetével, a fafaragás alapfogásaival, ahol a 30 órányi foglalkozás keretében egy alkalommal egy fafaragó művész előadását és bemutatóját is láthatták, hallhatták.
 
Munkában a bőrösök
 
A szintén 10 főből álló bőrműves csoport ez idő alatt a bőr megmunkálását, a bőrrel való alapfogásokat, a bőrtárgyak készítésének alapfogásait, fortélyait sajátította el. Ők szintén egy alkalommal bőrdíszműves népi iparművésszel töltöttek el egy foglakozást.
 
 
A projekt vége felé a két csoport már egy közös célért dolgozott, mely – a pályázatban is célként megjelölt és vállalt – karikás ostor volt. A szépen megfaragott ostornyelekhez – melyekből huszat a fafaragók készítettek – a sallangos díszítéseket és a fonott ostort a bőrművesek igényes munkája révén tudtuk hozzákapcsolni, s így minden tehetségígéret egy csodálatos használati tárggyal lett gazdagabb.
 
Bőröznek a fás lányok
 
Színesítette az éves programot egy két napos székesfehérvári kirándulás, ahol egy kézműves egyesület vendégeként nagyon sok szép és érdekes használati tárggyal ismerkedhettek meg tanulóink. A népművészet mesterei, akik bemutató foglalkozásokat tartottak számukra olyan új ismeretekkel gazdagították őket, melyek a jövőre nézve is hasznosak lehetnek számukra.
 
Iskolánk két tanára Mojzes Zsófia és Gergely Zsolt kísérte el őket erre a kirándulásra, mint ahogy a 30-30 órás foglalkozásokon is ők igyekezetek tudásukból minél többet átadni.
 
Huszár Zita alkot
 
A projekt a Nemzeti Tehetség Program 900.000 Ft-os támogatásával valósult meg, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével juttatott el számunkra az NTP-MKÖ-16-0131 számú pályázat keretében.
 

 

A beszámoló letölthető változata: