Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Esszépályázaton második helyezés

2016-03-31 13:49:23

A Batthyány Lajos Szakkollégium 2015 őszén harmadik alkalommal hirdetett esszépályázatot a középiskolások részére Mondd el a véleményed! címmel. A bíráló bizottságnak (Szépvölgyi Enikő, a szakkollégium tagja; Takó Dalma, választmányi tag) nehéz dolga volt, hiszen 38 remek esszé került benyújtásra. A verseny a határon túli diákokat is megszólította, így ebben az igen erős mezőnyben lett Nagy Márton, iskolánk 9. Ny.C osztályos tanulója II. helyezett, a Zaklatás megjelenési formái a középiskolákban című dolgozatával.

 
„a zaklatás minden érintettre komoly hatással van. Habár az egyén számára lehetnek rövidtávon bizonyos konkrét előnyei (itt most főleg a zaklatókra és a szemlélőkre célzok), például nagyobb népszerűség, vagy a feszültség levezetése, de ezek mind teljesen eltörpülnek a hosszútávú káros hatásoktól, arról már nem is beszélve, hogy rövidtávon is több a negatív példaként felhozható következmény”
 
***
 
„a zaklatás nem tartozik hozzá a normális iskolai légkörhöz, és habár még nagyon hosszú út áll előttünk, én bízom abban, hogy a gyermekeim már egy olyan helyen tanulhatnak majd, ahol nem kell félniük attól, hogy megalázzák őket és elnyomás áldozatai lesznek! Ehhez azonban minden szülő, minden pedagógus és oktatásügyi dolgozó, és minden tanuló közös összefogására van szükség, hogy együtt megállíthassuk az iskolai zaklatást!”
 
A dolgozatot teljes terjedelmében itt olvashatjuk: 
 
Kedves boronkaysok!
 
Ha fontosnak érzed a problémát, és szeretnél tenni ellene, beszélni a lehetőségekről, itt jelezheted: nagymarton000gmail.com
 
Megfelelő létszám esetén egy kerekasztal beszélgetés kerül majd megrendezésre az iskolában, ahol megvitathatjuk ezt a témát, és mindenki felteheti kérdéseit és felvetheti javaslatait, ezzel is segítve a probléma megoldását.
 
Prehodáné Nagy Éva