Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Évzáró ünnepség a Boronkayban

2012-06-24 17:13:00

A 2011/12-es tanévben utoljára találkozott minden boronkays tanár és diák, ünneplőben köszöntek el egymástól június 23-án a verőfényes napsütésben

Az ünnepség elején Kalácska Eszter szavalt. Eszter, mint a Tudok verseny fizika különdíjasa ezúttal szép versmondásávál bizonyította növendékeink  szerteágazó érdeklődését, sokirányú tehetségét.

A várvavárt bizonyítványok átvétele előtt Fábián Gábor igazgató úr adott még egy rövid összefoglalást a tanév sikereiről, és kívánt diáknak, kollégának egyaránt pihenést, kikapcsolódást a nyárra.
 
Az alábbiakban olvasható a beszéd teljes terjedelemben:
 
Tisztelt Vendégeink! Kedves Kollégák! Kedves Diákok!
 
Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium tanévzáró ünnepségén. Mint általában minden folyamat végén elvégzünk egy visszatekintést, amelyhez hozzá tartozik egy részletes, vagy kevésbé részletes értékelés. Nemrég voltam olyan rendezvényen, ahol a beszéd csak abból állt, hogy felolvasták a tanévben elért eredményeket. Nos, ezzel nekem könnyű dolgom lenne, ti viszont rosszul járnátok, mert csak az országos eredmények listája, az ott szereplők és felkészítő tanárok nevével kiegészítve több. mint 10 gépelt oldal. Sokan neveznek minket „Versenyistállónak” nyilván nem érdemtelenül, de ritkán dícsérőleg.  Azért fussunk végig legalább főbb területenként a legfontosobb eredményeken:
Sport: 
Atlétáink érmet szereztek mezei futásban, gerelyhajításban, de a legjobb nyolc között ért célba a 4x100-as és a 4x400-as váltónk is.
Kosarasaink mindkét csapattal eljutottak az országos döntőig, ahol a lányok végül az 5. helyen végeztek.
Labdarúgóink is jól szerepeltek, hiszen kispályán már zsinórban harmadszor játszottunk döntőt az országos rendezvényen. Ezúttal ezüst érem jutott. A futsalosok veretlenül végeztek a 6. helyen.
Röplabdában mindössze egy játszmán múlott, hogy nem a mi fiaink utazhattak az országos döntőre.
Úszóink ismét remekeltek az öt dobogós helyezésükkel.
Kár, hogy az evezés eredményei nem számítanak bele az összevont értékelésbe, mert az ott szerzett hat aranyéremmel igen sok pontot szerezhettünk volna.
E mellett nyolc diákunk is dobogóra állhatott duatlonban, kerékpárban és sporttörténeti vetélkedőben.
Kézilabdás lányaink és nagypályás focistáink az országos elődöntőn szereztek ezüstérmeket.
Humán terület:
Bár nem versenyeredmény de mind az iskola, mind a diákok számára nagyon hasznos, hogy ismét sokan szereztetek nyelvvizsgákat. Higgyétek el, ez nagy előny, hiszen nem csak felvételi plusz pontokat jelent, de feltétele a diploma megszerzésének is. Így aki ezt  középiskolás korában letudja, annak nincs gondja később.
Persze azért voltak versenyeredmények is, hiszen Lipusz Kinga személyében most először tudtunk ezen a területen OKTV-t nyerni. Tudnotok kell, hogy ez a legmagasabb szintű verseny, amivel szintén felvételi plusz pontok szerezhetők. Megnyertük az Implom helyesírási és a Kazinczy szép kiejtési versenyt. Ezek mellett szépen teljesítettek diákjaink a különböző német nyelvi megmérettetéseken, ahol ismét volt OKTV döntősünk is.
Reál terület:
Azt gondolom, nem férhet kétség ahhoz, hogy ezt a sort a matematika OKTV-n elért 1-2-3. helyezéseinkkel kell kezdeni, Debreceni Ádám, Híves Kristóf és Magyari Viktor jóvoltából. Ez nem csak egyszerűen iskolai rekord, de országos szenzáció is. Ráadásul még további nyolc diákunk jutott be a döntőbe. E mellett további kilenc dobogós helyezést szereztünk egyéb versenyeken.
Fizikából kettő, kémiából négy dobogós helyezést értünk el a különböző országos döntőkben, s ezek mellett még további négy diák jutott be a legjobb tízbe.
Szakmai terület:
Ők sem maradhattak le a többiektől abban, hogy iskolai rekordot állítsanak fel, hiszen a legmagasabb szintű szakmai verseny, az OSZTV döntőjében az elektrotechnika területén hat diákunk jutott be a legjobb tízbe, s a dobogó mindhárom fokán boronkays diák állt: Genács Dániel, Molnár Balázs és Szuhánszki Máté jóvoltából. E mellett azért Borbándi Balázs megnyerte a gépész OSZTV-t is. 
Az OKTV kategóriás versenyekre 12 diákunk jutott be, közülük 4-en végeztek a legjobb 10-ben s Bodnár Károly dobogóra is állhatott.
Az egyéb szakmai versenyeken további 11 diákunk tudott a TOP 10-ben végezni.
Tudományos munka:
Az országos döntőig három diákunk jutott el, ahol Minda Judit kiemelt elsődíjas lett, s az Innovációs versenyen is II. díjjal jutalmazták munkáját.
A 2011-es tanév zárásakor azt mondtam, hogy az a rekordok éve volt, s nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azt felülmúljuk. Tulajdonképpen igazam lett, hiszen 12 hónap akár nevezhető nagyon hosszú időnek is, de be kell valljam, én akkor nem erre gondoltam. S lám, mégis. Minden említett területen rekordok születtek. Köszönhetően a ti tehetségeteknek, a kitartó munkának, a tanári irányításnak és persze a szülői támogatásnak is. Így működik egy jó csapat, s ez az eredménye annak, ha okos, intelligens emberek összefognak, s együtt, egymást segítve dolgoznak. Őszinte elismerésemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki ezekhez a sikerekhez, akár csak egy jó szóval, segítő szándékkal vagy egy elhalasztott számonkéréssel is hozzájárultak. 
További eredmények:
De ha már eddig is a rekordokról beszéltem, folytatom tovább, mert nincs vége a sornak. Rekord az is, hogy az 1058 nappalis diákunk közül, akik eljutottak a tanév végéig, mindössze egy fő lett elégtelen miatt pótvizsgára utalva. Ha ő nem lett volna, kiírhattuk volna a kapura: „Bukásmentes iskola”. Persze kérdés ez mennyire a ti érdemetek, s mennyire a tanárok jóindulatáé. Mondom ezt azért, mert mindeközben egy másik rekord is született, mégpedig a hiányzások terén. Az utóbbi 20 év legmagasabb átlagát produkáltátok. Igaz, ebben vastagon benne voltak a végzőseink, de azért nálatok is igen magas lett az átlag. Ezért már most mondom nektek, jövőre ezen a területen sokkal szigorúbb ellenőrzést fogok bevezetni. 
 
A sok újdonság ellenére, gondolok itt a fizetős szakkörökre, a Karacs kollégium megszűnésére, a közgázosok befogadására a tanüzemünkbe, a kéttannyelvű képzésünk átszervezésére, a változó érettségi és felvételi szabályokra, sikeresen lezajlott ez a tanévünk is. Köszönöm minden dolgozónk munkáját! Gratulálok a jól teljesítő diákoknak! S elgondolkozásra, nagyobb mennyiségű és jobb minőségű munkára ösztönzöm a kevésbé jól teljesítőket. 
 
A nyári szünetre mindenkinek jó pihenést és kellő óvatosságot kívánok. Épségben, egészségben, energiával feltöltődve várok vissza mindenkit!
Ezekkel a gondolatokkal a 2011-2012-es tanévet bezárom.
 

Panorámaképek

 
Egérrel a kép mozgatható, ill. kettős kattintás után a kép nagyíthatóvá válik. A jobb felső piktogramra való kattintás teljes képernyős látványt eredményez.

További panorámaképek:

(az alábbi linkekről további képek tekinthetőek meg)

Évzáró - 01.Évzáró - 02.,  Évzáró - 03.,  Évzáró - 05.,  Évzáró - 06.,  Évzáró - 07.,  Évzáró - 08.,


 
 
A búcsúzó szavakat még két kedves epizód követte. Iskolánk kiemelkedő munkát végzett növendékei vehettek át személyesen egy-egy oklevelet, ill. iskolánk igazgatója az alapítványunk legnagyvonalúbb támogatóinak köszönte meg az anyagi segítséget.
 
  Iskolai alapítványunk támogatói (videó)
 
Ezüst fokozatú támogatónk volt: Podlovics Tamás, Fuchs András, Keresztes Konrád - Koni Bt. Autósiskola, 
Arany fokozatú támogatónk volt: Garaguly Zoltán,
Gyémánt fokozatú támogatónk volt: Zoller József, dr. Oros Csaba ügyvédi irodája.
 

Az esemény után, immár az osztálytermekben folytatódva a bizonyítványok kiosztása következett, ahol az osztályfőnökök is a lelkükre kötötték a növendékeiknek, hogy mindnyájukkal szeretnének épségben, egészségben ősszel találkozni.
 
A honlap szerkesztősége nevében mi is kívánunk minden boronkaysnak jó pihenést, hasznos kikapcsolódást, feltöltődést a jövő tanévre!
 
Szilágyi Erzsébet

 További képeink