Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Fiú kéziseink az országos döntőben a 4. helyet szerezték meg

2018-02-06 16:09:00

Diákolimpia fiú kézilabda országos döntőn szerepeltünk Debrecenben 2018. január 25-től 28-ig, ahol a nagyon erős mezőnyben az előkelő 4. helyet sikerült megszereznünk!

Az idei sorsolásunk sem ígérkezett könnyebbnek mint a tavalyi, („A” csoport: Balatonfüred, Balmazújváros, Szeged, Vác --- „B” csoport: Balatonboglár, Békés, Nyíregyháza, Veszprém), de bizakodóan vártuk a döntő első napját és nem is kellet csalódnunk, mert remek meccseken biztosítottuk a csoport 2. helyét és ezzel bejutottunk a legjobb négy csapat közé.

A második napon a toronymagasan esélyes két csapat várt ránk, ahol hemzsegtek a junior és ifi válogatott játékosok, akikkek sajnos nem tudtuk felvenni a versenyt és így „csak” a harmadik helyért játszhattunk, amit a torna kezdetén titkon reméltünk. Sajnos a kisdöntőre teljesen elfáradtunk az előző két napi heroikus küzdelmekben, és bár sokáig tartottuk magunkat, nem tudtuk megnyerni a hőn áhított bronzérmet, de nem kell azért szégyenkeznünk, hiszen ezzel a 4. hellyel így is bravúros eredményt értünk el.

Eredemények voltak:
      Vác-Szeged 22-21
      Vác-Békés 27-18
A második napon:
      Balatonfüred-Vác 29-12 
Elődöntő: 
      Balatonboglár-Vác 36-22
A helyosztón, a harmadik helyért: 
      Veszprém-Vác 27-22
A végső sorrend:
      1. Balatonfüred (Lóczy),
      2. Balatonboglár (Mathiász),
      3. Veszprém (Vetési),
      4. Vác (Boronkay),
      5. Békés (Szegedi Kis),
      6. Nyíregyháza (Arany),
      7. Szeged (Eötvös),
      8. Balmazújváros (Veres P.).

Nagyítás

A csapat tagjai voltak:     

      Bene Máté, Kocka Dávid, Kecskemémi Tamás 14.I,
      Bíró Richárd, Inczédy Péter, Nyári Bálint 12.S,
      Dudoli Márk, Moór Jakab 11.I,
      Liebhardt Péter 11.G,
      Bognár Alex, Scardone Placido 10.I,
      Alföldi Bence, Zeller Martin 9.I.
      Serfőző Ádám 10.P

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki segítet nekünk ebben a nehéz, de szép eredmény megvalósításában!

Nemes Tibor
testnevelő, edző