Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Gólyatábor - 2015

2015-09-23 15:02:30

Az idei Gólyatáborunkra 2015. augusztus 25-én került sor. Kovács Csenge 10.A élménybeszámolója az évkezdő legelső nagy eseményről. 

 
Augusztus 25. Ez egy olyan ritka reggel, amikor izgalmában mindenki kipattan az ágyából. A tábornyitás első perceiben minden gólya csöndben, megszeppenve, kíváncsi tekintettel néz körül, míg a segítők elfojtanak egy mosolyt, hiszen tapasztalatból tudjuk, elég pár óra, hogy mindenki megnyíljon és megmutassa igazi egyéniségét.
 
 
Az ismerkedős játékok alatt többé kevésbé oldjuk a feszültséget és összeszokunk, de ami osztályépítés szempontjából jelentős, az nem más, mint a vetélkedő. Itt derül ki, ki miben ügyes, mennyire bevállalós, illetve kinek mennyire fontos az osztály győzelme. Versköltéssel, portré festéssel és természetesen ügyességi feladatokkal volt tele idén is a vetélkedő, ahol mindenki teljes erőbedobással szurkolt a saját csapatának: idő közben az összes gólyában tudatosult, melyik is a legjobb osztály, és bár voltak egyet nem értések az elsőévesek között, - hiszen 7 különböző csapat név hangzott el - végül a 9.D osztálynak sikerült bebizonyítania igazát. Nyereményük a megillető első hely volt a menzán, illetve este egy plusz sárkányhajóút is várt rájuk. Természetesen az említett kaland a Dunán minden osztályt megilletett a rájuk váró feladatok mellett.
 
 
Az osztályok kaptak egy zeneszámot, amire koreográfiát kellett kitalálni a délutáni órákban, hogy az este folyamán a zsűri értékelje a produkciókat, amelyek mellesleg nagyon jól sikerültek. Bár már besötétedett ekkorra, még koránt sem volt vége a napnak, ugyanis míg a "kicsik" a horror filmet nézték, a segítők előkészítettek a terepet a bátorságpróbához, ahol természetesen az újoncoknak végig kellett menniük. A legtöbb dolog a terv szerint haladt, bár a lift rakoncátlankodott, halálra rémisztve ezzel azokat, akiknek lett volna feladata ijesztgetni… A véletlen műve, vagy a karma szórakozott?
 
 
Minden esetre pár órával később, a hajnali órákban szegény táborozókra jó kis futás is várt a reggeli torna előtt. Ilyenkor gondolom sokan megkérdezték maguktól jó helyre jöttek-e, de a szivatósabb részeket mind átéltük egyszer, és állíthatjuk, hogy ezek kihagyhatatlan részei a tábornak. Miután a kifáradt testek megfelelő energiát juttattak szervezetükbe végre, lassan indultunk is városnézésre, ahol az első évesek megismerhették Vác város nevezetességeit. Ezután a strandon mulattuk az időt, mikor már mindenki - talán a fáradtságtól, de - felszabadultan beszélgetett egymással. 
 
 
A táborzárás ünnepélyes hangulata mindenkit átfűtött, és a búcsúzás pillanataiban lehetett látni a tekintetekben, hogy ezek az életre szóló élmények tökéletesen felkészítették őket egy új tanév kezdetére.
 
Kovács Csenge 10.A
 

 Fazekas Dorka fotói

 Molnár Zoltán fotói

 Sebestyén Máté fotói 1

 Sebestyén Máté fotói 2

 Sebestyén Máté fotóiból és videóiból szerkesztett kisfilm

       Sebestyén Máté videói