Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Győzelemre készül nagypályán a futballcsapatunk

2012-03-29 20:02:00

Boronkays labdarúgóink a műfüves pályán 12:0 arányú győzelmet arattak a 2012. március 20-án megrendezett megyei elődöntőn. E mérkőzés kapcsán Fábián Gábor igazgató urat kérdeztük meg - ezúttal edzői minőségében - az eddig történtekről

 
Elsősorban gratulálunk e meggyőző eredményhez, másodjára pedig kérem, mondjon pár szót arról, hogy e meccs éppen melyik epizódja volt a futballbajnokságnak?
Az „ötödik” korcsoport versenyezhetett ebben a küzdelemben, azaz az 1995-ben vagy azt követően születettek számára írták ki ezt a bajnokságot, ami jellemzően a kilencedikes és tizedikesek korosztályunkat jelenti. Mivel velük tavaly megnyertük a megyebajnokságot, úgy ennek köszönhetően idén már kiemelten kezelték csapatunkat, a selejtezőkön tehát nem kellett részt vennünk, és csak a megyedöntőbe jutásért játszottunk. Ez a meccs volt a múlt héten itt, az iskolánk melletti műfüves pályán a törökbálinti Bálint Márton Általános és Középiskola csapata ellen, akikkel szemben végülis 12:0-ra nyertünk. A mérkőzés után az ellenfelünk edzőjével megállapodtunk abban, hogy a visszavágótól eltekintünk, és megnyertnek tekintjük a kiírt következő mérkőzést. A másik ágon az egyre jobb formát mutató váci Madách Gimnázium csapata jutott a megyei döntőbe
 
 
Mikor játsszák e mérkőzést?
E megyebajnoki címet eldöntő mérkőzésre március 29-én 9 órától kerül sor a Sportcsarnok melletti műfüves pályán. Ennek a győztese kerül majd be automatikusan az országos elődöntőbe. A második helyezetteknek erre csak selejtezőn keresztül lesz lehetősége. Innen a résztvevő négy csapat bajnoka juthat majd tovább a nyolc csapatos országos döntőbe.  
 
 
A tavalyi eredmény elég magasra tette a mércét a csapatnak. Mire számítanak az elkövetkezendőkben?
Igen, tavaly az iskola történetében először jutottunk be az országos döntőbe, ahol az igen előkelőnek számító hetedik helyezést értük el. Mivel lelkes, tehetséges és nagyon korrekt játékosokból áll a Boronkay csapata, ha esetleg még nem is nyernénk meg a megyeit, én úgy gondolom, mindenképpen megérdemlik azt, hogy megpróbálkozzanak a selejtezőcsoporton keresztül feljutni az országos elődöntőbe
Biztatónak tűnik az, hogy a Boronkay iskola csapata immár hetedik éve zsinórban nyeri nagypályán a megyei bajnokságot, de azt is látni kell, hogy idén a Madách is rendkívül csapattal áll ki
Meglátjuk! Remélem, mindkét iskolából sokan jönnek szurkolni, hogy ismét bizonyítékát adhassuk, lehet egészséges versenyszellemben, egymást tisztelve küzdeni a bajnoki címért
 
Hujbert István