Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Határtalanul kiránduláson a 10.E osztály

2018-06-01 11:21:00

A „Határtalanul” pályázat jóvoltából négynapos utunk alatt 2018. április 18-21. között 1560 km-t tettünk meg parciumi és erdélyi területeken idegenvezetőnk érdekes információit hallgatva.

Első napunkon a szatmárnémetiben lévő partneriskolánk kedves vendéglátását élvezhettük (frissen sütött sajtos- tejfölös lángossal vártak), majd vegyes csoportokban nyáképítés-és barátságos labdarúgó mérkőzés zajlott. 

Másnap a váci Zollner gyár leányvállalatában fogadtak minket, ahol a már kész nyákokat építették be tanulóink (késztermék: villogó húsvéti tojás) és gyárlátogatáson vettünk részt.  

Elköszönve partnerosztálytól délután a csodálatos nagykárolyi kastélyt látogattuk meg, és városnéző sétánk alatt azt is megtudtuk, melyik ablakból pillantotta meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát.

Harmadik napunkon először Nagyszalontán álltunk meg, ahol a Csonka toronyban interaktív foglalkozáson mutatták be számunkra Arany János életét, majd meglátogattuk híres költőnk szülőházát, szobrát és iskoláját is.

Továbbindulva Nagyvárad gyönyörű főterét és épületeit csodálhattuk meg, megtudtuk, hogy itt élt és dolgozott egy ideig Ady Endre, Juhász Gyula és Krúdy Gyula írónk is. Következő megállónk Kolozsvár volt, ahol egyik legkedveltebb királyunk, Hunyadi Mátyás szülőházát-, majd a Szent Mihály templom előtti lovasszobrát tekintettük meg. Ezen az estén Magyarlónán szálltunk meg, ahol ún. „faluturizmusban” volt részünk. A számunkra lefoglalt négy lakóháznál különösen nagy vendégszeretettel, finomabbnál-finomabb ételekkel megrakott asztallal vártak minket. A mi házinénink külön örömöt okozott azzal, hogy a csoportunkban lévő két lánykát és engem is felöltöztetett magyarlónai népviseletbe. 

Negyedik napunk reggelén ismét jóízű és kiadós reggeliben volt részünk, majd elköszöntünk kedves vendéglátóinktól, és elindultunk Vajdahunyadra, ahol a várban újra érdekes történelmi leckét kaptunk idegenvezetőnktől. Osztályom fiainak a vár előtt éppen akkor megrendezésre került oldmobil kiállítás is elnyerte tetszését. Utolsó állomásunkon, Aradon, a „Megbékélés Parkban” a 2004-ben újraállított Zala György alkotást, az aradi vértanúk emlékére készített Szabadság szobrot jártuk körül, telve csodálattal. 

Elköszöntünk nagy tudású idegenvezetőnktől, majd Vác felé vettük az irányt, ahová hosszú határmenti várakozás után az esti órákban érkeztünk meg.

Partneriskolánkat 2018.05.15-dikén ebéddel vártuk iskolánkban, majd itt is több „vegyes” csoportban folyt a program: egy csoport az iskolai diákhirdetőnk oszlopára készített fény-effekteket (ledsort), másik csoport tornatermünkben focizott, míg voltak, akik csocsóztak és ping-pongoztak. Ezután közös váci sétára indultunk, ahol megmutattuk nekik Vác nevezetességeit.

Másnap közös gyárlátogatáson vettünk részt a váci Zollner gyárban, majd a Gellért Szállótól feltúráztunk a Citedellára, onnan idegenvezetővel mentünk tovább a Városligetbe, ahol megnéztük a „mi” Vajdahunyad várunkat, sétát tettünk a ligetben.

A további két napon partneriskolánk csoportja megtekintette a Várat, a Halászbástyát és Mátyás templomot, voltak Szentendrén és a visegrádi várban is. Hazafelé pedig Debrecen nevezetességeit mutatta be számukra az idegenvezető.

Nagyítás

 A „Határtalanul” program jóvoltából tanulóinknak anyagi hozzájárulást nem kellett fizetni, az utazást-, a szállást-, az étkezést-, a belépőjegyeket és az idegenvezetést is az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozta a pályázati összegből, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. 

Osztályfőnökként úgy érzem, hogy a kirándulásunk igazán tartalmas volt, tanulóim izgalmas projektet hoztak létre a szakmában, sokat megtudhattak a bejárt területekről, és baráti kapcsolatokat is építhettek. Élményeinkről tájékoztató előadást tartottam iskolánk három osztályának.

Borosné Paku Beáta - osztályfőnök


A Pályázat képei, dokumentumai

2018.04.10. Határtalanul kirándulás előkészítő óra

2018.05.30. Határtalanul kirándulás tájékoztató előadás

Demeter Ádám összefoglaló videója

A Határtalanul projekt készterméke

Partneriskolánkból Balla Melinda tanárnő írása

Erdély - Élménybeszámoló - Demeter Ádám