Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Hírek a kémialaborjaink tájáról

2018-03-09 13:34:00

Számos kémiaversenyen vettek részt idén is diákjaink, erről számolunk be az alábbiakban:

A BME által szervezett Oláh György Országos Kémiaversenyen a 10.A-s Nagy Márton három fordulón át szépen menetelt, fél ponttal maradt le az országos döntőre jutásról.

*** 

A Curie emlékversenyt magyarországi és határon túli magyar tanulók számára szervezik, Bátyi Domonkos (9.K) három forduló után a területi döntőn elért eredményével egy ponttal maradt le az országos döntőről.

***

Iskolánkból hagyományosan sok tanuló indul az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen. Iskolai fordulón két évfolyam mintegy 40 tanulója vett részt. Közülük 6 környezetvédelem illetve vegyész szakra járó (Jeney Daniella, Kucsera Boglárka, Deák Tamás, Bátyi Domonkos 9.K, Gubó Dorka, Kőhidy Márton 10.K), illetve két gimnazista (Kas Lívia 10.N, Nagy Márton 10.A) jutott a megyei döntőbe. Ezen vettünk részt 2018. március 8-án Dabason és a budapesti Petrikben. Az itt elért eredményeik alapján országosra jutott tanulóink: Gubó Dorka (10.K), Kucsera Boglárka (9.K), Bátyi Domonkos (9.K), Kas Lívia (10.N).

Fábiánné Kőszegi Erzsébet