Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

III. Sajtófotó kiállítás - 2016

2016-03-13 21:55:00

A III. Sajtófotó kiállításunk megnyitójára március 10-én került sor, amit idén is a Magyar Sajtó Napjának tiszteletére mutattunk be.

A tárlatra képet hozhattak jelenlegi és régi borlaposok, s bárki aki az iskolánkban bemutatásra méltónak vélte fotós munkáit. 
Mindenkitől három képet állítottunk ki, nem volt „zsűrizés”, az alkotók jó ízlésére bíztuk az anyagukból való választást. Arra kértük csak a kiállító fotósokat, hogy legalább egy olyan képet hozzanak a tárlatra, amely az iskola életét dokumentálja, azaz igazán helyi sajtófotó. 

Mojzes Zsófia, a Boronkay öt kiállításának házigazdája vezette be a tárlat megnyitását, ismertette a tárlatok rendjében helyét a III. Sajtófotó kiállításnak.

Ebben az évben Cservenák Pétert, a szenvedélyes váci lokálpatrióta fotográfust hívtuk meg kiállításunk megnyitására. Előadónk az első Pajtás-fényképezőgépét hétéves korában kapta, majd a Forte-gyár közelsége tálcán kínálta a lehetőséget a fotózáshoz, amelynek szakmai alapjait diákszakkörökben sajátította el. 20 esztendeje fordult érdeklődése Vác múltja felé, s így a két szenvedélye közös pontban egymást erősítve találkozott. Cservenák Péter, aki lokálpatrióta sajtófotós is, igazi elkötelezettséggel rögzíti a város mindannapjait, ünnepi eseményeit, természetes és épített környezetét. A keletkezett fotográfiákat később úgy rendszerezi, hogy összevethetők legyenek a jövendő számára a régi, megbarnult fotókkal, képeslapokkal, ábrázolásokkal. Rengeteg fényképfelvéte szerepelt már a helyi és országos médiumokban, valamint kiadványokban. Ezen kívül a fotózás számos műfaja érdekli még, a sajtófotózáson túl készít természetképeket, tájképet, fényképez épületeket, portrékat. Kísérletezik a hagyományos eljárásokon túl cianotípiával. Több csoportos és egyéni tárlaton szerepeltek fotói Vácott, hazánk több településén és több alkalommal külföldön is.

Az előadó, az őt ismerők számára nem meglepő módon, szenvedélyesen beszélt a fényképezés örömeiről, hasznáról, léleknemesítő erejéről. Meghívta kiállító diákjainkat a Forte Fotóklubba, ahol remek programok, képzési, tanulási lehetőségek várnak rájuk. Bíztatta őket további alkotásra, mert számos tehetséget látott közöttük, szívből gratulált minden kiállítónak!

A megnyitón Nemeshegyi Csanád szaxofonozott és Kovács Csenge szavalta el Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című versét. 

Nagyítás


Szabad jazz a megnyitó után

A kiállítás képei

Adámy fotói