Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntő - 2016

2016-03-17 10:48:17

Az előző két évhez hasonlóan idén is hárman kerültünk be a Boronkayból az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjébe, melyet 2016. február 25-27-én Gyulán rendeztek meg. Évek óta lelkes felkészítőnk, Jakus László tanár úr is velünk tartott.

 
Mivel harmadjára vehettünk részt a döntőn, már ismerős volt számunkra a szállás, melyet csütörtök este foglaltunk el.
 
Másnap reggel ünnepélyes megnyitón köszöntöttek bennünket a városházán. Ezután elkísértek minket a verseny helyszínére, az Erkel Ferenc Gimnáziumba, ahol kezdődhetett a megmérettetés. Az első részben egy tollbamondást írtunk, majd rövid szünet után a feladatlap megoldása következett.
 
 
Stefanik Fanni 5. helyezett
 
A munka után jöhetett a kikapcsolódás: ellátogattunk a Százéves cukrászdába, mely Gyula egyik nevezetessége; vacsora után megnéztük a gimnázium bemutatkozó műsorát, majd ismerkedési esten vettünk részt.
 
Szombat reggel került sor a záróünnepélyre és eredményhirdetésre. Mindhárman előkelő helyen végeztünk: Munkácsi Kincső 2., Stefanik Fanni 5., Monti Elvira 7. helyezést ért el. 
 
 
Munkácsi Kincső 2. helyezett
 
Nagyon jól éreztük magunkat, és elégedetten tértünk haza. Reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk eljutni Gyulára, és még jobb eredményeket elérni.
 
Munkácsi Kincső 12.A
Monti Elvira 11.N
Stefanik Fanni 11.N