Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny 2015-2016. tanév versenyfelhívás

2015-11-11 10:33:05

Az Erkel Ferenc Gimnázium a 2015/2016-os tanévben is megrendezi az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét 9-12. (nyelvi előkészítő 13.) évfolyamos diákok részvételével.

 
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY VERSENYKIÍRÁS-VERSENYSZABÁLYZAT A 2015/2016-OS TANÉVRE
 
A szabályzat letölthető innen: 
 
A verseny meghirdetője: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium és Gyula Város Önkormányzata
 
A verseny célja: az anyanyelv mint nemzeti értékünk iránti tisztelet, a tudatos nyelvhasználat iránti igény, a tanulók és a széles közvélemény nyelvi érzékenységének fokozása. Fogja össze a magyar nyelvet beszélő fiatalokat, hiszen mi egy nyelven gondolkodunk. A versenyen a feladatok összeállítását, az értékelést a magyar nyelvtudomány és tanárképzés szaktekintélyeiből álló zsűri irányítja. A verseny során gondot fordítunk a pedagógusok szakmai továbbképzésére, hiszen a két nap alatt 6-8 országos hírű előadó a legújabb, s a gyakorlatban is jól használható elméleti-¬módszertani bemutatót tart.
 
A verseny kategóriái korcsoportok szerint: a versenyen minden magyar anyanyelvű középiskolás diák indulhat. A versenyt az alábbi kategóriákban szervezzük: gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, határon túli iskolák.
 
A verseny kategóriái iskolaszintek szerint: középiskola
 
A jelentkezés és a részvétel feltételei: középiskolai tanulói jogviszony, nevezés.
 
A versenyen való részvétel kizáró okai: -
 
A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:
–  A magyar helyesírás szabályai (11. és 12. kiadás)
–  Cs. Nagy Lajos: Helyesírási gyakorlókönyv. Trezor Kiadó, 2001.
–  Laczkó Krisztina-Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, 2004.
–  Magyar helyesírási szótár. Akadémiai Kiadó, 2006.
 
A nevezés határideje és módja Pest megyében:
 
Nevezési határidő: 2016. január 11. (hétfő).
A nevezéseket a következő e-mail címre kérjük: jakus.laszlo@boronkay.hu
Jelentkezés esetén e-mail-ben visszaigazoljuk a regisztrációt.
A Pest megyei forduló szervezője: Jakus László.
Elérhetőségei: 70 26 085 26, jakus.laszlo@boronkay.hu
Lehetséges nevezés: gimnázium; szakközép; szakiskola kategória. Iskolánként legfeljebb 2-2 fő nevezhető az egyes kategóriákban.
 
Nevezni lehet a mellékelt jelentkezési lapon:      
 
 
Fizetendő díj a megyei fordulón való részvétel esetében: nincs 
 
Fizetendő részvételi díj (szállás, ellátás) a döntő fordulóra:
            0 Ft/versenyző,
    13.000 Ft/kísérő
 
Fordulók (időpontok, helyszínek, a fordulók feladatainak rövid ismertetése):
     1. forduló: helyi-iskolai (háziverseny), 2016. január11-ig.
 
     2. forduló: Pest megyei, 2016. január 13. 14 óra
Pótnap rossz időjárási viszonyok esetére: 2016. január 20. 14 óra
Helye: Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma, Vác, Németh László utca 4-6.
 
     3. forduló: Kárpát-medencei döntő, 2016. február 26-27. Gyula 
A döntőre az Erkel Ferenc Gimnázium honlapján keresztül lehet nevezni: 
www.erkel.hu/implom 
5700 Gyula, Bodoky u. 10.
e-mail: titkarsag@erkel.hu
 
A verseny írásbeli típusú, a döntő két írásbeli részből áll: tollbamondás - helyesírási teszt.
 
A továbbjutás feltétele, a továbbjutottak értesítésének módja az egyes fordulókból:
A döntők kategóriagyőztes versenyzői jutnak tovább, értesítésük eredményhirdetéskor vagy elektronikusan történik.
Az országos döntőben maximálisan 128 diák vehet részt.
 
Az eredmények közzétételének módja:
Tehetségháló oldalán és/vagy a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma honlapján
 
Díjazás:
Implom-díj (plakett), könyvjutalom, ajándéktárgyak a díjazott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak (kategóriánként az első 6 helyezett, valamint az első 3 helyezett felkészítő tanára).
 
A versenykiírók elérhetősége (név, levelezési cím, e-mail cím, honlap):
Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium 
5700 Gyula, Bodoky utca 10.
Telefon: +36-66-463-118, +36-30-427-6447 
e-mail: titkarsag@erkel.hu 
Internet: www.erkel.hu
 
A Pest megyei forduló szervezését koordinálja:
Szabóné Horváth Mária
Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ
Telefon: 1/338 2156/142; 
tehetseg.bppok@oh.gov.hu