Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Irány Rio! – A boronkays Nagy gyerekek fantasztikus eredményei

2012-10-07 11:28:00

A Boronkayban már évek óta szinte nincs is olyan évfolyam, ahol a kilencgyermekes váci Nagy családnak valamelyik gyermeke ne lenne jelen. Bogi és Matyi már érettségiztek, Misi, Péter, Zsuzsi és Eszter még itt tanulnak, s várjuk még Józsefet, Elizát és a jelenleg ötéves Olivért is. A szülők nagy örömünkre iskolának tartják a Boronkayt, ezért idáig az összes középiskolás korú gyerekük idejárt és úgy tervezikhogy idehozzák majd a kicsiket is.

Meseszerű történet a szülők találkozása, egy karate edző és tanítványa szerelméből született a házasság. A gyermekáldást Isten ajándékaként megélő szülők számára természetes volt, hogy minden gyermekre igent mondtak, így 1990 és 2007 között kilenc gyermeknek adtak életet. A sportot kedvelő szülők számára a világ legtermészetesebb dolga volt az, hogy a kicsik már 4-5 évesen úszni tanultak, hogy majd később következzen az atlétika, a lányoknak kajak, a fiúknak birkózás, és hobbiból a lovaglás
 
A családi vállalkozásban dolgozó szülők számára a mindennapi élet megszervezése nem egyszerű egy ilyen nagy családban. A reggelt fél héttől hétig imádsággal töltik, előtte a nagyok önállóan készítik el a tízórait, majd anya viszi a kicsiket, a nagyok pedig maguk oldják meg a napi teendőikkel járó útjaikat. Délután edzésük van minden nap, a hétvégeken pedig versenyek. A tanulásra szánt időt nagyon be kell osztaniuk, hiszen a választott faktok miatt igen sok órájuk van, s minden órára rendesen fel kell készülni. A kemény sport mellett tanuló mindegyikük
 
 
Otthon rend és fegyelem van. Nincs csavargás, vagy céltalan lógás a Neten, hiszen az egész házban csak egyetlen számítógép van, az pedig az apának a munkájához rendszeresen kell, így a sok gyerek csak ritkán férhet hozzá. A család rendszeresen viszi és kíséri a versenyekre őket, a kisbuszba mindenki elfér, jut idő a közös kirándulásokra, a vitorlázásra, a lovaglásra.
 
 
Természetesen ennyi befektetett energia meghozza a gyümölcsét. Misi saját súlycsoportjában birkózó magyar bajnok, felnőtt, junior szumó Eb-bajnok, grappling vb második. Zsuzsi még árpádosként súlylökésben csapatban az első helyezett lett, kajak országos III. helyezést ért el 500, 1.000 és 4.000 méteren, szumó Eb-n első és harmadik helyezett lett. Péter Eb I., II, birkózásban az amerikai bajnokságon pedig aranyérmes volt. A külhoni bajnokságra úgy kerültek, hogy cserediákként egy-egy évet töltöttek az USA-ban, és Péter elindult ott és nyert. Ő birkózásban is magyar bajnok, grappling vb III. helyezett. Eszter, aki a mi iskolánkban jelenleg a legfiatalabb Nagy gyermek, kajakban országos bajnok, szumó EB I. és III. helyezett.
 
 
Terveik szerint egyikük sem szeretne abban a szakmában maradni, amit jelenleg tanul, valószínűleg nem fognak a számítástechnika területén dolgozni, azt csak eszközként fogják alkalmazni. Valószínű folytatják majd a szülők vállalkozását, apától mindent meg akarnak tanulni és természetesen a sport területén kívánnak tovább fejlődni, olyannyira elszántak, hogy Riónál alább nem adják
 
Reméljük, hogy Kulifai Tamás olimpikon, iskolánk volt diákja után majd a Nagy testvéreknek is szurkolhatunk közösen a következő olimpián.
 
Szilágyi Erzsébet