Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Japán vendégdiákok jártak Vácon

2015-10-14 09:11:16

Ez év július 29-augusztus 4 között néhányan – az Árpád és Boronkay iskolák tanulói közül – olyan élményeknek lehettünk részesei, ami csak keveseknek adatik meg. A japán–magyar baráti társaság által fenntartott cserediák program keretein belül Japánból, Yurihonjo városából 13 diák látogathatott el hozzánk, Magyarországra, Vácra. A 13-15 éves diákok hét napon át családoknál tartózkodtak, akik szívesen látták őket vendégül.

Szervezett programok keretein belül ismerkedtünk meg Vác nevezetességeivel, látogattunk el pl. Budapestre az Operaházba, a Parlamentbe, a Várba valamint az Esztergomi Bazilikába és természetesen az Aquaparkba. A fogadó családokkal és a japán vendégekkel együtt nagyon jól éreztük magunkat egy bográcsozós, néptáncos, éneklős, origamis estén.

A japán diákok bemutatkozása

Igazán a családi napokon kaptak ízelítőt a távolról érkezett diákok, hogy milyen a mi kultúránk, milyenek a szokásaink pl. volt, aki életében először evett saját maga által a fáról leszedett gyümölcsöt, vagy látta, hogy hol és hogyan is nő a kukorica. Bár a saját életükről is meséltek, azt élőben majd jövőre tapasztalhatjuk meg, amikor mi látogatunk el Japánba. 

A Boronkay középiskola bemutatása
 
A programban résztvevő minden diák és család életre szóló élményeket szerzett, amelyet a búcsúvacsorán elhangzott rövid, ám nagyon megható élménybeszámolók csak megerősítettek.
 

 
A boronkays diákok bemutatkozása
 
A hét során a közös nyelv az angol volt, melynek fontossága, hasznossága és a tanulás szükségessége mindenki – mind diákok, mind felnőttek számára – még nyilvánvalóbbá vált. 
 
A repülőtéren könnyek között búcsúztunk egymástól azt ismételgetve: hamar eltelik az az egy év és újra találkozhatunk. 
 
A programról Seres Barnabás a következőképpen számolt be: 
 
Az utóbbi időben a Japán anime sorozatok engem is beszippantottak különleges, gazdag érzelemvilágú, humoros, fantáziadús közegükbe. Így amikor először hallottam Kovács Éva tanárnőtől a Boronkay Szakközépiskolában, hogy van lehetőség japán diákokat fogadni, a pulzusom rögtön az egekbe ugrott. Azonnal felfogtam, hogy ezt az esélyt nem szabad kihagynom, hogy testközelből megismerjem őket, és most úgy érzem igazam volt. 
 
 
Tudtam, de mégis a reptéren jutott el a tudatomig, hogy egy általam teljesen ismeretlen kultúrából érkező, más nyelvet beszélő és más életet élő diákokkal fogok találkozni. Az igazi izgalom akkor ért utol engem, amikor megláttam őket. Egy pillanatra csend lett a reptéren. „A bemutatkozás a legfontosabb.” Ez a gondolat futott át az agyamon több ezerszer, amíg a kimerült diákcsapat mellénk ért és kitereltek bennünket a terminál elé. Az igazi bemutatkozás a buszon történt meg, és az első beszélgetéseket még papíron vezettük le. Nagyon zárkózottak voltak, nehezen válaszoltak és csendben próbálkoztak eltűnni a busz üléseiben. De már az aznapi vacsorán észrevettem, hogy megtaláltuk a közös hangot. A második napra megnyílt a csapat és estére már a barátságunkat is megkötöttük. Nemcsak a kíváncsiság, de a sajátos bemutatkozásuk, a kivétel nélkül mindig közvetlen mosolyuk, a zene, az énekszó is hozzájárult, hogy elmélyüljön a kötelék. Onnantól fogva minden nap egy szempillantás alatt véget ért. 
 
 
 
További panorámák az eseményről: 1   |   2   |   3   |
 
Minden nap többet és többet ismertünk meg belőlük és minden nap mi is többet és többet mutattunk meg nekik magunkból. De ez a rövid hét túl gyorsan eltelt. Még mindig nagyon sok kérdés kering bennem megválaszolatlanul, ezért is várom nagyon a következő találkozásunkat. Japán diákot vendégül látni olyan, mint egy rég látott családtagot fogadni. Ezt az élmény bármikor szívesen megismételném, és bárkinek szívből ajánlom!
 
 
Köszönjük a fogadó családoknak, a diákoknak, Mokánszky alporgármester úrnak, a DDC-nek, a topjoy-nak a csereprogram megvalósításában nyújtott anyagi segítségüket és természetesen Pornói Istvánné, Ági néninek áldozatos szervezőmunkáját.
 
Prontvai Fanni és Moór Júlia
Seres Barnabás
Kovács Éva


 Fotók a boronkays fogadásról

 Fotókból Pornói Dóra állította össze ezt a kisfilmet

 A vendégeink fogadásán Polgár Balázs zongorázott

 Vendégeink daloltak hazai énekeket

M. Kovács Éva: Gondolatok egy csésze tea mellett

 Keresztyén Laura: Felejthetetlen élmények Japánban

Yurihonjo prospektus