Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Kabócák sikere a dr. Gánti Tibor Természetismeret Verseny döntőjén!

2015-03-25 06:51:55

Iskolánk természettudományi munkaközössége versenyt hirdetett a környékbeli 5-8. osztályos általános iskolások számára. A három levelező forduló eredménye alapján a legjobb teljesítményt nyújtó 12 iskola csapatát invitáltuk egy játékos vetélkedésre 2015. március 9-én délután.

 
 
A Fábián Gábor intézményvezető és Hársfalvi Anikó munkaközösség-vezető megnyitója után középiskolás diákjaink érdekes előadásait hallgathatták meg először a szinesztéziáról, majd az esti elfoglaltságaink és éjjeli pihenésünk összefüggéseiről.
 
 
Ezt követően a csapatok biológia, kémia, földrajz és környezetvédelem témákban oldottak meg feladatokat. Ízelítőül: felfedezték a második emeletet egy vaktérkép segítségével, 11G-s diákok által bemutatott érdekes kísérleteket figyelhettek meg, feladatokat „horgászhattak” maguknak.
 
 
A vetélkedés végső sorrendje:
 
I.  helyezett   KABÓCÁK              (Petőfi Sándor Általános Iskola, Vác)
II. helyezett   ULTRAS MTK             (Németh László Általános Iskola, Göd)
III. helyezett   TENGERÉSZEK        (Földváry Károly Általános Iskola, Vác)
 
IV. helyezett   KUTATÓK                 (Árpád fejedelem Általános Iskola, Vác)
V. helyezett   HAJASBABÁK             (Radnóti Miklós Általános Iskola, Vác)
VI. helyezett   IDŐNAVIGÁTOROK   (Szent István Ált. Iskola, Dunakeszi)                                                    
A dobogón végzett csapatok oklevél jutalom mellett meghívást kaptak intézményünktől kísérő tanáraikkal egy kirándulásra a Csodák Palotájába.
 
A természettudományi munkaközösség nevében:
Fábiánné Kőszegi Erzsébet