Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Karácsonyi műsor 2021. december 21.

2022-01-10 09:17:00

Az idei karácsonyi műsorunk rendhagyó volt. A műsor ötlete G. Teiszler Mária kolléganőnkben fogalmazódott meg, az alaptörténetet és a forgatókönyvet ő osztotta meg a vállalkozószellemű kollégákkal.
Az ünnepi gondolatokat a műsor végén Márczy Gábor tanár úrtól hallhattuk   .

A tanárok készültek meglepetéssel a diákoknak, de tulajdonképpen a zenélés és a bemutatásra kerülő mese is közös alkotásként nyerte el valódi jelentését. Együttes játék volt karácsonyi derűs hangulatban mindenki örömére.


A régi szufi mese átdolgozása egy királyról szólt, aki egész életében pártolta a művészeteket, a különféle vallási és filozófiai irányzatokat, udvara pedig mindig a tudósok gyülekezőhelye volt. Egyszer azonban olyan kérdéssel találta szembe magát, amin hiába töprengett egymaga. Vajon van-e olyan kincs, ami akkor is felvidítja az embert, ha rossz idők járnak, és akkor is megerősíti, amikor minden sikerül, amit elhatározott. 


Különböző „tudósok” – egy-egy munkaközösségből egy-egy kolléga - járultak a király elé, átnyújtva a maguk gyűrűjét az általuk leginkább érvényesnek tartott válasszal: Csak ép testben ép a lélek, ezért mozogj sokat!, Olvasd el a Harry Pottert!, Az informatikában sosem tévedsz el, mindig tudod, mi igaz és mi hamis, hisz nincsen benne más csak 0 vagy 1!, és még hasonlókkal. Persze a többi tudós mindig megcáfolta ezeket a válaszokat. Míg végül a diákok találták meg a bölcs királyt megnyugtató legigazabb mondatot: ELMÚLIK.

Mesét hallottunk, játékosan bemutatott olyan történetet, amelyet a világ bármely iskolájában, bármely közösségében elmesélhető. Hiszen mindannyiunk sorsában vannak sikeres, boldog perceket, órákat, éveket hozó időszakok, és bizony olyan szakaszok is, amikor nyugtalanul keressük a megoldást a problémáinkra, amikor sokszor elcsüggedünk, nem látjuk a továbbhaladás útját, s kétségbeesetten fordulunk minden olyan forrás felé, amelytől a megoldást reméljük.

Így ünnepeltük együtt a diákokkal, közös műsorral, énekléssel a karácsonyt. A hagyományt, mely minden kultúrában a fényhez kapcsolt ünnep. Készülődtünk, fényeket gyújtottunk, feldíszítettük a környezetünket s az ünnepre a lelkünket. Ha már elmúlik, ne múljon el nyomtalanul!
 

További fotók az eseményről    l