Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Kazinczy emlékérmes lett Kalácska Eszter

2013-04-24 02:01:56

Győrben 2013. április 19-21. között idén 48. alkalommal rendezték meg a „Szép magyar beszéd” – Kazinczy Ferenc emlékversenyt, ahol Kalácska Eszter 11.B osztályos tanulónk Kazinczy-emlékérmes lett.

 
Az itt tartott országos döntőben 150 diák vehetett részt. A versenyzők három kategóriában indulhattak: gimnázium, speciális (magyar nyelv tagozatú) gimnázium, valamint szakközépiskolai kategóriában. A két gimnáziumi kategóriában 90 indulóból 20 versenyző, a szakközépiskolai kategóriából 60 induló közül 15 nyerte el a „Kazinczy emlékérem a szép magyar beszédért” kitüntetést.
 
 
A versenynek három fordulója volt: a váci iskolai, a Cegléden tartott megyei és a győri országos döntő. A március 10-én megrendezett megyei fordulón Eszter első helyezést ért el (felkészítője: Gelniczkyné Teiszler Mária), Lakati Sára 12.G osztályos tanulónk pedig 5. lett (felkészítő: Juhász Erzsébet). 
 
 

A döntő helyszíne a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium volt. Maga a sok izgalmat kiváltó esemény három részből állt: egy szabadon választott írásmű előadása, egy minden versenyző számára kötelező szöveg felolvasása, és egy kisebb terjedelmű szöveg hangsúlyjelölése. A megmérettetés végén a legjobb 20 illetve 15 versenyzőt tüntették ki a helyezések ismertetése nélkül.
 
 
A győriek nagy megtiszteltetésnek tekintették a verseny megszervezését.
 
 
A nyitó és záró rendezvénynek a lehető legméltóbb helyszínt, a városháza dísztermét választották A fordulók közötti időben, kellemes programokkal kedveskedtek a résztvevőknek, felkészítőiknek és kísérőiknek. A városnéző körutak alkalmából megtekinthették a város egyházi épületeit valamint több műemléket, nevezetességet. Szombat este a Győri Filharmonikusok bűvölték el a közönséget Mozart, Rossini, Liszt, Strauss és Dvorák művek előadásával.
 
***
 
Talán itt érdemes még megemlíteni, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” pályázatának zsűrije a Boronkay Tehetségpontja által benyújtott  pályázatát kiemelkedően magas színvonalúnak találta, és Kalácska Eszternek az AEGON „Érd el a célodat” program fődíját ítélte meg. A díj átadására a 2013-as Országos Tehetségnapon kerül sor a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.