Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Kegyelettel emlékeztünk meg a kommunizmus áldozatairól

2014-02-28 19:08:37

Idén, 2014. február 25-én a váci Rabtemetőben a kommunizmus áldozataira való városi megemlékezés alkalmából iskolánk tanára, Jakus László mondott beszédet.

 
Kegyelettel emlékezünk meg minden évben e napon a kommunista diktatúra áldozatairól, mind a körülbelül háromezer emberre, akiket hazánkban 1946-tól 1962-ig politikai okok miatt állítottak bíróság elé, ítéltek halálra és végeztek ki, vagy a börtönökben, internálótáborokban pusztultak el. 
 
A váci börtön volt a kommunista diktatúra egyik emblematikus színhelye, ahol az embertelen bánásmód és a kínzások következtében számos honfitársunk veszett oda. Jeltelen sírjaikban, a váci rabtemetőben csak 2001 őszén részesülhettek „kegyeleti-régészeti” feltárásban, amikor is az ott nyugvó ismeretlen halottakat igazságügyi orvos szakértők azonosíthatták. Még azév november elsején a kegyeleti parkká átalakított emlékhelyet ökumenikus istentisztelettel avatták föl, s a fél évszázadig jeltelen sírban nyugvó politikai áldozatok sírhelye lett azóta a vác városi megemlékezések állandó színtere. Az emléktáblán 118 áldozat neve olvasható.
 
 
 
A megemlékezés kezdetén, a  Himnusz közös eléneklése után Czakó Ádám színművész előadásában hallgathattuk meg Füst Milán Szózat a sírból című versét. A megemlékezés első szónoka Jakus László tanár úr volt, aki a nem csupán hazánkban, hanem a világ számos országában áldozattá vált emberek életéről, sorsáról emlékezett meg. Mint mondta, a kommunizmus a világ minden táján a saját népét üldözte, örökös háborúságban állt a szomszédaival, és mérhetetlenül sok tragikus egyéni és családi következménnyel járt. A előadó kitért még Hóman Bálint életére, tevékenységére, az ő múltbeli és jelenkori megítélésére is.
 
 
Dr. Borsi Attila református lelkipásztor a múlt történéseiből kiindulva az embereket egymástól elidegenítő gőg hatására kialakult tragédiákat említette, amelyek szomorú következményeit igazán ma már csak a temető csendjében ismerhetjük fel. Hangsúlyozta: nem lehet lelkiismeretlenül egymás kárára élni és cselekedni. 
 
 
 
Az emlékezés szavai után a város vezetői, a pártok és szervezetek képviselői, valamint magánszemélyek helyezték el a tisztelet koszorúit és hajtottak fejet a mártírok emléke előtt, majd a megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult. 
vac.hu nyomán