Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Kerületi Bajnokság a Boronkayban

2015-01-21 17:50:17

Alsós sor- és váltóversenyt rendeztek az ország számos iskolájában. Vácon három csapat, a Földváry, Árpád és Petőfi iskolákból jelentkeztek a Megyei Diákolimpiára, ahonnan a Petőfi Ált. Isk. került ki győztesen és jutott be a Boronkayban 2015. január 8-án megrendezett Kerületi Bajnokságra.

 
 
Fábián Gábor igazgató úrnak köszönhetően évek óta itt tartják meg ezt a versenyt. Öt csapat mérte össze minden erejét ügyességét és gyorsaságát, és próbálták megszerezni a továbbjutáshoz szükséges első helyezést. A verseny lebonyolítását Zsadányi Éva, az Árpád Fejedelem Ált. Iskolai tanárnője végezte. 
 
 
Az ügyes, izgalommal teli gyerekek egymást túlharsogva szurkoltak társaiknak, és ugyanolyan odaadással lelkesítették az utolsót is, mint az elsőt. Sok feladattal kellett szembenézniük, de boldogan teljesítettek. 
 
 
Végül a Váciak örömére a Petőfi iskolának csapata vette át az első helyezettnek járó oklevelet, és ők lesznek, akik részt vesznek a Törökbálinton megrendezett versenyen, január végén. Ezt követi az Országos elődöntő, majd pedig az Országos döntő, ahova sok szerencsével és kitartással bejuthatnak a petőfisek.
 
Nagy Zsuzsanna 11.A