Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Két diákfotósunk országos sikere

2012-03-23 08:15:00

Ugyanazon pályázat két különböző fordulójában, a „Mit jelent számodra a mezőgazdaság" című fotópályázaton tavaly Nagy Sándor Márton és idén tavasszal Bácskai Dominika lett első helyezett. Mindkettőjük fotóit láthatták már a honlapunkon, ugyanis diákfotósként számos rendezvényünket fényképezték. Gratulálunk a győzteseknek!

 

Nagy Sándor Márton tavaly részt vett a „Mit jelent számodra a mezőgazdaság" című fotópályázaton, ahol a közönségszavazatok alapján az Észak-magyarországi régióban, a Hely termékeki kategóriában, a 14-18 éves korcsoport nyertese lett „Napsütötte szőlő" című képével. A díjakat a Károly Róbert Főiskolán 2011.november 23-án megtartott konferencia díjátadóján vehette át.
 
 
***
 
Bácskai Dominika pedig idén ugyanezen a fotópályázaton, ahol bár „Őrizd a kultúrátgondozd az állatokat” című fotója nem nyert, de a közönségszavazatok alapján a Közép-magyarországi régióban, Falusi ünnepségek, fesztiválok kategóriában, a 18 év alatti korcsoport nyertese lett „Egy kislány a szüreti mulatságon” című felvételével. A díjat a „Mire KAP-ható a városi ifjúság” konferencia-sorozat gödöllői állomásán, a Szent István Egyetem Főépületében 2012. március 21-én tartott díjátadón vehette át
 
Szilágyi Lajos