Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Két díjat is kaptunk az idei megyei sportkarácsonyon

2015-01-23 15:24:29
Pest Megye Önkormányzata minden esztendőben megtartja sportkarácsonyát, amikor díjazzák az adott esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott egyéneket, csapatokat. Immár hagyomány az is, hogy váciak nagy számban kerülnek a listára, s természetesen a Boronkay sem maradt ki ebből az éremesőből: „Az Év Legeredményesebb Középiskolája” a Váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium és „Az Év Testnevelője” pedig Nagy Péter, iskolánk tanára lett.
 
 
A díjakat Simicskó István sportért felelős államtitkár, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, Szabó István és alelnökei, Wentzel Ferenc és Szerenka Tibor adták át. A sportkarácsonyon a kitüntettek egykori sportolókkal is találkozhattak.
 
Az Év Legeredményesebb Középiskolája
 
 
Díjat adott át a többszörös világbajnok, Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, és Kovács Zoltán, az Újpest FC sportigazgatója, hússzoros válogatott labdarúgó.
 
 
 
Szabó István ünnepi beszédében kiemelte, hogy a Sportkarácsony Pest megye egyik legfontosabb rendezvénye. Úgy fogalmazott, hogy egyedi és különleges pillanat, mert ma azt ünnepeljük, ami a legjobb az emberekben: a tehetséget, a kitartást és a reményt. „Arról a tehetségről beszélek, ami képes megálmodni egy új világot; és arról a kitartásról, ami erőt ad ahhoz, hogy ez az álom valóság legyen. És a reményről – arról az alapvető bizalomról –, hogy amit teszünk, az másokat is megérint, és jobb lesz tőle a világ” - tette hozzá.
 
Az Év Testnevelője
 
A sportkarácsony után lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre is.