Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Kispályás labdarúgás országos döntő: 4. helyezés

2014-05-20 08:50:06
Már a pénteki (2014.05.17.) sorsoláson látszott Pécsett, hogy nem lesz könnyű még a csoportból való továbbjutás sem, hiszen több, korábban eredményesen szereplő város csapatait kaptuk: Nyíregyháza, Győr, Zalaegerszeg. Egyedül a Heves városából érkezettek voltak ismeretlenek, hiszen ők most szerepeltek először a döntőben.
 
 
Győr, Bercsényi – Zalaegerszeg, Páterdombi 2:1
Végig enyhe fölényben játszottak a győriek, s ekkor úgy tűnt, ők lesznek a legnagyobb ellenfelek, de a zalaiak is vezettek több, igen veszélyes kontrát.
 
Vác, Boronkay – Nyíregyháza, Vasvári 0:1
Az első pillanattól kezdve fölényben játszottunk a durvaságot sem mellőző nyírségiekkel szemben, de egy a pálya széléről, a kapunktól mintegy 12-13 méterről ellőtt labda utat talált a lábak mellett egészen a hálónkig a mérkőzés 5. percében. Ezt követően szinte felborult a pálya annyira nyomtunk, de hiába lőttünk szinte minden lehetséges pozícióból, ha nem a betömörülő védőkben, akkor az igen jó napot kifogó kapusukban akadt el a labda. A meccset követően kissé letörtek voltak a fiaink, de mindenki fogadkozott, hogy a többit megnyerjük.
 
Zalaegerszeg – Heves, Eötvös 5:2
Nagyon egyértelmű meccs volt. Sokan úgy gondolták, hogy a hevesieket majd mindenki simán veri, s ezzel a győzelemmel a zalaiak is bejelentkeztek a továbbjutásra.
 
Vác – Győr 4:0
Viszonylag hamar sikerült megszerezni a vezetést, majd még az első félidőben egy szemre is tetszetős, kombinatív játék végén azt tovább növelni. A második félidőben kitámadott a Győr, s két kontra góllal eldöntöttük a három pont sorsát. Az utolsó 7-8 perc szinte eseménytelenül zajlott.
 
Heves – Nyíregyháza 3:1
Nem csak az eredmény, de a mérkőzés képe is meglepő volt, hiszen végig fölényben játszottak a hevesiek. Az kiderült a Nyíregyházáról, hogy ha kell, kiválóan védekeznek, de hátrányból nem tudnak játszani.
 
Az az érdekesség állt elő, hogy az első két kört követően, minden csapatnak egy győzelme és egy veresége volt.
 
Vác – Zalaegerszeg 4:1
Rögtön az elején agresszív letámadással kezdtünk, hogy megakadályozzuk a két kiváló játékosuk helyzetbe kerülését. Meg is lett az eredménye, mert elmentünk 3:0-ra. A második félidő közepén mégis sikerült szépíteniük, amitől ők is felpörögtek, de egy jól végigvitt kontrából szerzett góllal mi nyugodhattunk meg.
 
 
Győr – Heves 1:5
Az utolsó forduló előtt némi aggodalomra adott okot, hogy egyre jobban játszottak a hevesiek és lélekben feladták a győriek. Ez azért volt lényeges, mert mi utoljára a Hevessel (két 6 pontos csapat) a Nyíregyháza pedig a Győrrel játszott
 
Zalaegerszeg – Nyíregyháza 0:2
Ismét gyors, s nem kicsit szerencsés góllal szerzett vezetést a Vasvári. Ez meg is határozta a mérkőzés további menetét. Ugyanúgy, ahogy ellenünk, beálltak védekezni, s szórványos kontrákkal veszélyeztetni, amelyikből az egyik sikerrel járt.
 
Vác – Heves 3:1
A téthez képest meglepően sportszerű mérkőzés volt. Viszonylag gyorsan megszereztük a vezetést, de ennek ellenére nem támadott ki az ellenfél, mert látták a korábbi mérkőzéseinket, s féltek a gyors kontráinktól. Nem is kellett semmit tenniük az egyenlítésért, mert a játékvezető megajándékozta őket egy büntetővel, 1:1, s ez lett a félidei eredmény is. Ennek ellenére nyugodtak maradtunk, s folytattuk a sokpasszos, sok mozgásos játékot, amellyel többször is ziccer-helyzeteket alakítottunk ki, s ebből kettőt értékesítettünk. Ezekre az ellenfélnek már nem volt válasza. Meg kell még említeni, hogy az egész torna során csak a hevesiek ismerték el, hogy jobbak voltunk náluk.
 
Nyíregyháza – Győr 3:0
Biztos továbbjutó, csoportelsőségre hajtó Nyíregyháza. Biztos kieső, lélektelenül játszó Győr. 
 
A legjobb négy közé jutásért
Vác, Boronkay – Karcag, Szentannai 7:1
Látva a karcagiak előző napi meccseit, ugyanazt a taktikát alkalmaztuk, mint a csoportban a zalaiak ellen, mert itt is két kiemelkedően jó és ráadásul meglehetősen robosztus felépítésű játékos volt. A taktika tökéletesen bevált. 3:0-s félidőt követően 6:0-nál lőtték az egyetlen góljukat. Ennek ellenére a mérkőzést követően azt mondta az ellenfél testnevelője: „Azt ugye tudod, ha mi lőjük az első gólt, akkor mi nyerünk, úgyhogy hatalmas szerencsétek volt!” Erre csak azt válaszoltam: „Igen, hétszer.”
 
Döntőbe jutásért:
Vác, Boronkay – Szentgotthárd, III. Béla 0:3
Két jól védekező csapat, kevés helyzet, enyhe váci fölény és egy bekapott potya ízű gól jellemezte az első félidőt. Nagy iramot diktáló, nagy fölényben játszó Vác és elképesztően védő vasi kapus a másodikat, és sajnos két kontrából bekapott gól. Sorsszerű volt, hogy a harmadik a lefújás pillanatában. Örök igazság, hogy a focit gólra, s nem pontozásra játszák, s ez a szabály most ránk nézve volt kedvezőtlen.
Végül a Szentgotthárd a tornát is megnyerte a kaposvári Eötvös (tavalyi bajnok) ellen. Megérdemelten!
 
 
3. helyért
Vác, Boronkay – Kiskőrös, Wattay
Mondhatni, az elképzelhető legrosszabbul kezdődött a mérkőzés, hiszen még 60 másodperc sem telt el, amikor már 0:2 lett. (!!!). Persze nem adtuk fel, s hatalmas iramot diktálva, s bizony a játékvezetői ellenszenvvel is küzdve (egyértelmű piros lapot nem adott az ellenfélnek, teljesen szabályos gólt – még a kiskőrösiek is elismerték – elvett tőlünk, hogy az egyebeket már ne is soroljam) még az első félidő előtt sikerült szépítenünk. Ha lehet, a második félidőben tovább fokoztuk a nyomást, de ezzel persze ki is nyíltunk, amelyből a vége előtt hét perccel egy egyéni akciót követően tovább növelte előnyét az ellenfél. Már szinte teljesen elkészültünk az erőnkkel, Molnár meg is sérült, de sok cserével nem engedtünk az iramból. Sajnos nem tudtuk áttörni a fegyelmezetten védekező kiskőrösi csapatot. Azok a távolabbi lövések, amelyek mégis eljutottak a kapuig, nem egyszer bravúrral védte a kapus. 
 
Hát, így lettünk végül negyedikek, amit akkor nagy csalódásként éltünk meg, de azért azt gondolom, nem kell miatta szégyenkezni, hiszen a torna hat éves története alatt négyszer jutottunk el az országos döntőig, ott négyszer végeztünk a legjobb négyben, s van egy első és két második helyünk. Ezzel pedig a Boronkay magasan a legeredményesebb iskola ezen sportág diákolimpiai történetében.
 
Csapattagok voltak:
 
 
 
Álló sor: Fábián Gábor csap.vez., Haljárszi Bálint, Kovács Kristóf, Ocztos Alex, Fábián Máté, Honti Bence
Első sor: Baradlai Erik, Czifra Bálint, Hévizi Péter, Molnár Dávid, Stefán Antal
 
Fábián Gábor
csapatvezető