Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Kosarasaink sikere az országos diákolimpiai döntőben

2013-03-12 06:28:36

 

Ezen a hétvégén (2013. március 9-én) Miskolcon rendezték meg az Amatőr Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, ahol lány csapatunk a 7., fiú csapatunk a 2. helyen végzett.
 

A fiúk eredménye még változhat elsőre, mivel a budapesti Nikola Tesla Szerb Gimnázium csapatában, egy Szerbiában igazolt játékos játszott. Ezt a tényt az internet alapján még ott a helyszínen egy kecskeméti diák derítette ki, miután legyőzte őket az elődöntőben a Szerb csapata. Ezután óvás következett, amit hosszas tárgyalás után nem elegendő (sic!) bizonyíték hiányában elutasítottak, így lejátszhatták ellenünk a döntőt, ahol 13 ponttal kikaptunk. A nevezett szerb diákot egyébként all-star csapatba is beválasztották... A jelenlévő edzők a kecskeméti kollégának összeadták utólag a 10.000Ft-os óvási díjat, amit saját zsebből fizetett ki, mivel azt elbukta az elutasítás miatt. Szabó Andrást, iskolánk csapatának tagját beválasztották az all-star csapatba, azaz az ország posztonkénti legjobb (center) együttesébe.
 
A pannonhalmi edző utólag a mai napon internetes dokumentummal is alátámasztotta azt a sajnálatos tényt, hogy a szerb diák jogosulatlanul játszott az országos döntőn, így lehetséges még, hogy utólag kizárják a szerb csapatot a versenyből, úgyhogy iskolánk 2. helyezése is alakulhat még kedvezőbben.
 
Nagy Péter