Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Legfrissebb OKTV-s és más versenyek hírei

2013-04-24 07:19:32

Lassan beérik e tanévben is tanáraink és növendékeink munkájának gyümölcse, hiszen sorra újra szép, tanulmányi versenyeken elért eredmények születéséről számolhatunk be. 

 

Angol OKTV
 
Ritkán fordul elő, hogy az angol OKTV-n döntősünk van, hiszen nem könnyű bekerülni még a második fordulóba se, méginkább nehéz ez a 2., a nehezebb kategoriában.
 
Most büszkék lehetünk Burik Aurélra (12.A), aki bekerült a 37 döntős közé!
 
Weltler Csilla
 

 
Földrajz OKTV
 
Két tanulónk: Balassi Eszter (12.A) és Vincze Patrik (12.G) bejutott a földrajz OKTV országos döntőjébe. 
 
A tantárgyból nehéz a versenyzés, mivel egy kategóriába kezelik a gimnáziumot és a szakközépiskolákat is. Emellett a két írásbeli feladatlap és a beadandó kutatás is naprakész tudást igényel, hiszen a földrajzban egy híradó után átírhatjuk a könyveket. Így ez mindenképp szép teljesítmény a két versenyzőtől, remélem, a döntőre is sikerül jól felkészülniük.
 
Vácy Emese
 

 
Fizika OKTV és a Szilárd Leó verseny
 
Megszülettek a fizika OKTV döntő és a Szilárd Leó verseny végeredményei: Debreceni Ádám (12 A) képviselte mindkét versenyen iskolánkat. 
 
OKTV-n 8. lett és a Szilárd Leó országos döntőjén a 4. helyen végzett.
 
Jendrék Miklós
 

 
Kémia OKTV és Irinyi János kémia verseny
 
Az Irinyi megyei versenyre készülő elsős, másodikos versenyzők heti rendszerességgel alapos felkészítésen vettek részt, hiszen a heti egy óra szakkör a sikeres szerepléshez kevés lett volna.
 
A munkának meg is lett az eredménye, hiszen öten is bejutottak a döntőbe:
Néder Anita 10.G, Szabó Zsolt 10.G, Kölcsényi Lilla 9.G, Pintér Brigitta 9.G, Horváth Benedek 10.A. 
 
A kémia OKTV döntőjébe szinte már természetesnek tűnik, megint bejutott Debreceni Ádám (12 A), aki a megyei verseny alapján az országos ranglista 4. helyén áll.
 
Kutasi Zsuzsa
 

 
Mikola Sándor és Hatvani István fizika versenyek
 
A Mikola Sándor fizika verseny országos döntőjébe a köv. diákok jutottak be:
 
Tóth Károly 10. évf.            Felk.: dr. Tóth Eszter
Horváth Benedek 10. évf. Felk.: Tóthné Brassói Hilda
Nagy Gergely 9. évf.           Felk.: Kovács É.
Bíró Ádám 9. évf.               Felk.: K. É. 
Frey Balázs 9. évf.             Felk.: K. É. 
 
Bíró Ádám és Frey Balázs az országos Hatvani István fizika verseny döntőjébe is bejutott. 
 
Kovács Éva