Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Matekosaink a Bolyai Csapatverseny körzeti fordulójában

2015-02-17 06:30:05

Budapesten volt 2015. február 14-én a Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti fordulójának díjkiosztója.

„Az igazat érteni, a szépet érezni, a jót gyakorolni kell!”
(Bolyai János)
 
Ezzel a jelmondattal indult útjára 2004 őszén a Bolyai Matematika Csapatverseny az 5.-8. osztályos diákok azonos évfolyamból szerveződő 4 fős csapatai részére. A verseny nagyon népszerű lett  és az idei tanévtől kezdve a középiskolák tanulói számára is kiírásra került. A szakközépiskolai kategóriában az ország két körzetre tagolódott: Budapest, illetve Pannónia-Hunnia néven a vidéki középiskolák körzetére. Iskolánkat 9 csapat képviselte a versenyen, közülük 4 csapat díjazott lett.
 
Izgalommal telve indultunk a február 14-i díjkiosztó ünnepségre, amelynek a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium adott otthont, és ahol megtudhattuk, képviseli-e iskolánkat valamely csapatunk a március 14-i országos döntőn. Az eredmények óvatos elvárásainkat felülmúlták.
 
 
A 10. évfolyamon 
1. helyezést ért el és az országos döntőbe jutott: Banda Ádám, Batári Emese, Hantos Bálint és Kovács Dalma. (valamennyien 10.G-sek)
 
A 11. évfolyamon 
2. helyezést ért el és az országos döntőbe jutott: Bencze Gábor, Frey Balázs, Nagy Gergely és Wagner Timon. (11.P-sek)
5. helyezést ért el: Róth Bencze (11.F), Tomcsányi Gergely (11.P), Tomsics Bertalan (11.F) és Vígh Márton (11.P).
 
A 12. évfolyamon 
2. helyezést ért el és az országos döntőbe jutott: Lesch Marcell (12.P), Lőrincz Szabolcs (12.P), Oláh Gergely (12.P) és Tóth Károly (12.B).
 
Mindnyájuknak gratulálunk!
 
Talán nem szerénytelenség a díjazott csapatokat felkészítő tanárok névsorát közzétenni: Prehodáné Nagy Éva, Véglesiné Bíró Erzsébet, Lengyel Csaba és Merényi Imre.
 
Merényi Imre
helyi szervező