Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Megjelent a Bor-lap legújabb száma (2014-2015 1. sz.)

2015-01-26 18:22:46
A Szmandray Marcell vezette szerkesztőség nagy örömére rekordpéldányszámban kelt el az iskola 30 éves diáksajtó-történetének első színes lapszáma.
 
A színes borítót és lapot magát az iskola alapítványa támogatja, diákjaink írják, fotózzák bele a képeket és rajzolják az illusztrációkat, sőt maguk is rakják össze a példányokat. A képen e derűs munkavégzés epizódja látható.
 
 
E lapot 30 diákunk készítette a többi diák számára, amelyben megjelentették publicisztikai, irodalmi, képzőművészeti és fotós szárnypróbálgatásaikat. Ha más nem is érzékelhető rajta/benne, akkor a befektetett munkának és a fiatalos lelkesedésnek mindenképpen látszania kell. A tördelésen kívül minden az ő munkájuk, annyi mentori tanácsot kaptak csupán, hogy lehetőleg csak az iskolával foglalkozó anyagokat jelentessenek meg. 
 
Az iskola alapítványa támogatja a lap megjelenését, amely egyébként a diáksajtó 30 éves történetében most először jött ki színesben. 
 
 
Itt olvasható a végeredmény, a friss lapszám: