Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Megjelent a Boronkay Tablókönyve

2014-04-29 08:34:13

Iskolánk legújabb kiadványát az idei 2014-es Szent György-napi ünnepségsorozatunk keretében mutattuk be, amely a Tablókönyv címet viseli.
E kiadvány tartalmazza a Boronkayban (volt Lőwyben) megjelent összes tablót az 1954-es évtől kezdődően egészen a 2014-es évig bezáródóan.

A közel három évre visszatekintő munka kezdetben gyors sikereket hozott, mivel a falakon elhelyezett tablókat egyszerűen "csak" le kellett fényképezni.
Ezen feladat elvégzésére Fábián Gábor igazgató egy fotós céget bízott meg, s így viszonylag rövid időn belül sok tablót sikerült dokumentálni. Iskolánkban az 1954-2014 között eltelt 61 tanév alatt összesen 280 osztály végzett, így 280 tablót kellett összegyűjteni. Az első fotózások után számszerűsödött, hogy 51 tabló hiányzik! Ennyi tabló eltűnt, vagy ennyi osztály nem készített osztálytablót?
Az egyeztetések után kiderült, hogy még több olyan falon lógó tabló van, amely a mérete vagy az elhelyezése miatt nehezen vagy egyáltalán nem fotózható. Ezért maradtak ki. Keresgéltünk, nézegettünk, s második lépésként ezen tablókat fotóztuk le úgy, hogy állványokat építettünk, és a nehéz tablókat leemeltük a helyükről. Ez már lassabb folyamat volt. Sajnos ennek végeztével a hiányzóknak több mint felét, azaz 27 tablót még mindig nem találtunk, tehát az eltelt 61 év alatt ennyi tűnt el. Ekkor a volt osztályfőnökök és az érintett osztályban végzett diákok megkeresésén keresztül próbáltuk a kistablójukat elkérni, s azt digitalizálni.
Ez bizonyult a leglassúbb folyamatnak, de a legszebbnek. Több tablóképet a tulajdonosa, mint egy kincset dédelgetve hozott be, s adott át archiválásra, többet nyugdíjas tanár kollégák és aktív baráti kör tagok gyűjtögettek össze,
külföldön élő diák a szülőjével kerestette meg, s küldte be. Végül sikerült összegyűjtenünk az összes hiányzó tablót.

Az elkészült könyvek megvásárolhatóak a Boronkay György Műszaki Szakközépiskolában.

2600, Vác, Németh László u. 4-6.
 
Tablókönyv - 3500 Ft
 
Sok ember az élete folyamán szorosan kötődik szülőföldjéhez, őseihez, anyanyelvéhez és az ezen értékeket őrző és ápoló iskolához. Ez a kötődés átszövi érzelmi életünket, s meghatározza annak fejlődését is. Talán mindannyian egyszerre érezzük az alma mater vonzását és távolságának nosztalgiáját.
Bízom benne, hogy többünknek örömet okoz, ha egy saját fényképalbum lapozgatásával meghitt szívvel emlékezhetünk diákjainkra, volt kollégáinkra, s ezen keresztül életünk egy fontos szakaszára.

Mintaoldalak a Boronkay/Lőwy tablókönyvéből:

 

Nagyítás