Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Mi köti össze Óbudai Egyetemet, NASA-t, Marsjárót és Supermant a Boronkayval?

2015-02-23 13:05:30
Nos, a helyes válasz: Bejczy Antal fizikus és Fábián Máté, iskolánk végzős gépész tanulója.
 
Fábián Máté a díjátadó ünnepségen
 
A nemzetközi műszaki társadalom idén ünnepli a magyar származású prof. dr. Bejczy Antal fizikus, a NASA vezető kutatója, több egyetem professzora, a nemzetközi űrkutatás és robotika kiemelkedő személyisége születésének 85. évfordulóját. Ebből az alkalomból az Óbudai Egyetem „Az űrrobotika atyja” rendezvénysorozata részeként pályázatot írt ki középiskolások részére. A verseny keretében olyan esszék, dolgozatok elkészítését várták, amelyek a mai fiatalok nézőpontjából átfogóan, vagy életének egy-egy időszakára, illetve részletére fókuszálva mutatják be Bejczy Antal életét, munkáit. 
 
Az Óbudai Egyetemen 2015. február 16-17-én megrendezett eseményen számos neves hazai és külföldi professzor tartott előadást, valamint zárásként sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására.
 
Intézményünk diákja, Fábián Máté az esszéíró pályázaton első helyezést ért el. Díjazásként oklevele mellé pénzjutalomban részesült, valamint várhatóan megjelenik pályázata az egyetem honlapján.
 

Prof. dr. Bejczy Antal fizikus

Bejczy Antal és a Marsjáró, Pathfinder
 
Bejczy Antal munkatársaival kifejlesztette többek között a Marsjáró, a Pathfinder űrjárműrobot távirányítási technikáját is, elévülhetetlen érdemeket szerzett a telerobotikai rendszer kifejlesztése terén. Érdeklődése a robotika mozgásszervi rehabilitációban történő alkalmazása felé irányult.
 
A már kerekesszékhez kötött „Superman” a Hátsó ablak című Hitchcock remake-ben
 
Szabadalmaztatott kutatási eredményeit a Supermant is alakító Christopher Reeve tesztelte. A híres színész sajnálatosan karrierje delén 1995 májusában egy lóversenyen súlyos balesetet szenvedett. Lova a harmadik akadály előtt hirtelen megtorpant, és ledobta magáról a színészt. Keze az esés közben beleakadt a kantárba, így a fejére esett. Nyakcsigolyája eltört, gerincveleje teljesen elszakadt és nyaktól lefelé teljesen lebénult. Élete végéig kerekesszékbe kényszerült. 1998-ban (már betegen) egy súlyosan sérült építészt alakított a Hátsó ablak című filmben, amelyben e speciálisan irányított kerekesszéke is fontos szerepet kapott.
 
 
Bejczy Antal nevét vette fel az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központja keretében működő iRobottechnikai Központ, melynek tevékenységének középpontjában a robottechnikai kutatást és fejlesztést, az innovációt segítő, azok eredményeit menedzselő, az oktatást támogató tevékenység, amely szolgáltatásaival segíti a tudás, a kutatási eredmények oktatásban és a gazdasági életben történő hasznosulását.
 
Fábiánné Kőszegi Erzsébet