Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Mikszáth Kálmán irodalmi kávéházi verseny

2016-10-25 00:01:13
A váci Margaréta kávéház adott otthont október 13-án a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület és iskolánk által szervezett I. Mikszáth Kálmán irodalmi kávéházi versenynek
 
 
 
 
A rendkívül jó hangulatban lezajló verseny első fordulójára még a nyári szünidő előtt megjelenő pályázati felhívás alapján készülhettek fel előre a versenyző csapatok. Mikszáth Különös házasság című regényéről kellett a kor nyelvezetét használva érvelő beszélgetést folytatnia középiskolás fiataljainknak, akik egyike Mikszáthot személyesítette meg. Megállapítható, hogy Juhász Erzsébet, dr. Behányi Rita és Lakatos Ádám felkészítő tanárok jó munkát végeztek. A második forduló előadásainak meghallgatása során a zsűri egy közelmúltbeli sajtócikk apropója kapcsán arra volt kíváncsi, hogy hogyan tudnak a csapatok 30 perc alatt egy Mikszáthra jellemző glosszát megalkotni.
 
 
A zsűri tagjai dr. Fráter Zoltán irodalomtörténész, Matkovich Ilona újságíró és Fazekas Lászlóné nyugdíjas tanár volt.
 
 
A végeredményt a két forduló összeredménye adta, melyhez a díjakat a Boronkay Alapítvány biztosította – köszönet érte.
 
A verseny eredménye:
1. Kiss Fanni, Petz Ármin, Molnár Viktória - Madách
2. Szafián Balázs, Juhász Péter, Szombati Lili - Boronkay
3. Lajtos Sára, Nagy Eszter, Zoller Anna – Boronkay
 
Köszönet tartoznak a szervezők még Bayer Máriának, aki rendelkezésünkre bocsátotta hangulatos kávéházát és finomságokkal látta el a verseny minden résztvevőjét.
 
A következő Mikszáth vetélkedőn ismételten várjuk városunk és a környékbeli városok középiskolás diákjait egy vidám hangulatú megmérettetésre.