Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Német nyelvi tábor - 2022. május

2022-09-12 10:08:00

2022. május 22.-én 40 boronkays tanuló számára egy már jól ismert program vette kezdetét - Szigeti Ágota és Molnár Mária tanárnők rendezésével a német nyelvi tábor, ami minden évben megrendezésre került, viszont a covid sajnos kétszer is közbeszólt. Szerencsére idén már útnak indulhattunk Ausztriába, azon belül is Niederndorfba. 

Reggel a korai kelés miatt húztuk kicsit a szánkat, de pár benzinkutas megálló és a Melki-apátság megtekintése után, már sokkal élénkebben érkeztünk meg a szállásunkhoz. Ez a lelkesedés a bőröndök felcipelése és szobáink elfoglalása után sem hagyott alább. De a 12 órás út kellően lefárasztott minket ahhoz, hogy egy meleg vacsora és egy kis szobákban való beszélgetés és játszás után már szinte aludjunk is, felkészítve magunkat az előttünk álló 6 napra. 

Természetesen ez az elkövetkezendő estéken nem volt teljesen így, hiszen igazán vonzott az, hogy a másik szobájában hangosan nevetve és zenét hallgatva beszélgessünk. Kísérő tanáraink azonban ezt is nagyon jól fogadták és amikor eljött a takarodó ideje, viccesen küldtek vissza mindenkit a saját szobájába. 

Hétfő reggel, a reggelit követően már a buszon ülve úton is voltunk Kufstein-ba, ahol a nyelviskolával kezdtük a napot. Három csoportra felosztva, a délelőtt az óráinkkal telt, amiket a segítőkész és rendkívül türelmes tanáraink vezényeltek. Az órákat egy egy órás ebédszünet követte, majd pedig célba vettük Kusftein várát aminek különböző részeiről, csodás panoráma nyílt a városra. Illetve ami kifejezetten érdekes volt számunkra, az a vár magyar személyeket érintő kiállításai. Az időjárás kicsit megváltoztatta a programot de még így is szárazon értünk vissza a buszhoz és végül onnan már visszamentünk a szállásra. 

Kedden a tanórák után elfogyasztottuk a reggelinél csomagolt szendvicseinket, majd az Ebbs-i állatkertet céloztuk meg. A kisállatokon kívül, akár még pávák mellett is szabadon sétálhattuk körbe a helyet. Miután elköszöntünk a helytől még felsétáltunk az alig 10 percre lévő vízeséshez, és mikor kigyönyörködtük magunkat benne, a busz felé folytattuk az utunkat. A finom vacsora után, még takarodóig beszélgettünk, megtárgyalva az aznapi nap történéseit. 

Szerda délután a kufsteini üveg manufaktúrával ismerkedtünk meg német idegenvezetővel, amit szerencsére ha szükségünk volt, Molnár Mária tanárnő fordított nekünk. Érdekes volt látni, és egy kicsit belenézni abba, hogyan és milyen szakszerű tudással készül egy-egy boros pohár. Sajnos az utána tervezett tó megnézése már nem jött össze, de ez egyáltalán nem árnyékolta be a jókedvünket, hiszen tudtuk, hogy másnap egész napos kirándulásra megyünk.  

Csütörtökön a szokásos reggeli után nem Kufsteinba mentünk a termekbe, az úticélunk München volt. Rögtön érkezésünk után az Olimpiatorony tetejéről néztünk le a városra, ami fentről ha lehet még szebbnek tűnt. Utána a BMW múzeumban töltöttünk el egy szűk háromnegyed órát, majd busszal bementünk München főterére - a Marienplatzra. A barokk építésű, gyönyörű, új müncheni városháza körül körülbelül 3 óra szabadidőnk volt, amit evésre-ivásra, beszélgetésre és sétálásra használtunk fel leginkább. Miután az idő letelt a főtéri szökőkúttól indultunk vissza a buszhoz, amin a hazafele vezető út élményekkel gazdagodva, fáradtsággal teli nevetéssel és beszélgetéssel telt. 

Pénteken elköszöntünk a tanárainktól, hiszen utolsó óráinkat töltöttük velük, majd a Chiemsee partjára mentünk és hajóval átmentünk a Fraueninsel-re. A sziget körübelül 20 perc alatt körbe sétálható volt és rengeteg zöld részével gyönyörű látványt nyújtott. Nagyon hangulatos volt végigsétálni az egészet, miközben szerencsére a nap is melegen sütött. Másfél óra után hajóval ugyanúgy visszamentünk, majd busszal indultunk vissza Niederndorfba, ahol aznap még az utolsó esténket töltöttük el, mielőtt másnap hazafelé, Vác felé vettük volna az irányt. 

Mindenki nevében köszönöm szépen Szigeti Ágota és Molnár Mária tanárnőnek ezt az életre szóló élményt és azt, hogy a tábor megrendezése mellett valamilyen szinten a tanulókat is közelebb hozták egymáshoz. 

Mindenkinek ajánlom jövőre ezt a lehetőséget, ha a német nyelvtudásàt fejleszteni szeretné, de amellett megismerné szívesen más országok kultúráit illetve egy bizonyos részeit is, és egy jó társasággal szeretne lenni. Biztos vagyok benne, hogy feledhetetlen egy hetet tölthetnek el ennek a tábornak a keretei között. 

  Judit 9d 

 

 

 

További fotók az eseményről    l