Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Nyílt napok - 2013

2013-12-12 04:41:18

Iskolánk idén is megnyitotta kapuit az érdeklődő általános iskolások, szüleik, tanáraik előtt, 2013. december 2-án, 4-én és 6-án fogadtuk a látogatókat.

 
 

Mindegyik napon 9 órától Fábián Gábor igazgató úr és a DÖK képviseletében Benyó Mária tartott tájékoztatót a Díszteremben. A látogatóink azután feltehettek kérdéseket, majd 10 órától tanáraink segítségével körbejárhatták az iskolát, a kollégiumot és a tanüzemet, beülhettek a bemutató óráinkra. Vendégeink az aulában a dökösök asztalainál regisztrálhattak, ott jelezhették, hogy ki melyik tanórára szeretne bemenni. 
 
A rendezvény sikerét talán már a látogatók száma is jelzi. Az első két napon két-két előadást is kellett tartanunk, hétfőn 280, szerdán 200, péntek de. 150, este pedig 100 látogatónk volt, úgyhogy mintegy 730-an érdeklődtek iskolán iránt. 
 
Mint azt az igazgató úr jelezte, prezentációját honlapunkon is közölni fogjuk. Az alábbiakban megtekinthetik az e napokon bemutatott vetített anyagát:
 
 
Nyílt nap a Boronkayban - 2013
 
Letölthető (19Mb): 
 

A DÖK prezentációja

Letölthető (27Mb): 

A látogatóinknak a 4. és 5. órában óralátogatásokra is lehetősége nyílt, így a tömeges jelentkezés elkerülése érdekében a nagyszünetben az aulában lévő „standokon” lehetett egy-egy órára bejelentkezni. A standok működtetését a diákönkormányzat és Sturcz Anita szervezte.

Az érdeklődők beülhettek bármelyik tanóránkra, de kiemelten kezeltük a laborgyakorlatos bemutatóinkat, amelyek e három napban a következők voltak: 
 
 
December 2. hétfő:
D 202-es terem: dr. Tóth Eszter (fizika)
D 214-es terem: Sturcz Anita (biológia)
D 226-os terem: Kutasi Zsuzsanna (kémia)
D 234-es terem: Hársfalvi Anikó (biológia)
 
December 4. szerda:
D 202-es terem  dr. Tóth Eszter (fizika)
D 214-es terem: Sturcz Anita (biológia)
D 226-os terem: Kutasi Zsuzsanna (kémia)
D 234-es terem: dr. Haddadné Sándorné (kémia)
A 218-as terem: Jendrék Miklós (fizika)
 
December 6. péntek:
D 214-es terem: Hársfalvi Anikó (biológia)
D 226-os terem: Kutasi Zsuzsanna (kémia)
D 234-es terem: Gyolcsos-Séner Beatrix (kémia)