Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay nyitott laborok - 2022

2022-01-27 14:20:00

Egy év kihagyás után ismét megrendeztük iskolánkban a „Nyitott laborok” délutánját 8. évfolyamos általános iskolások (és szüleik) részére. Minden képzési területen, gépészeten informatikán, környezetvédelmen és elektronikán is tartottunk foglalkozásokat. Bemutattuk az egyes szakok gyakorlati képzési helyszíneit. A résztvevők - a pályaválasztás előtt álló diákok - betekintést kaptak az iskolánkban folyó gyakorlati képzésbe, megismerhették a választott szak lehetőségeit. A gyakorlati feladatokon keresztül ízelítőt kaptak az adott szakterületeken folyó munkába. Reméljük, hogy a laborfoglalkozásokon szerzett élményekkel segíteni tudunk leendő diákjainknak a megfelelő szak kiválasztásában! 

 

Horváth László

 

Idén sem maradt el….
A Boronkay mindig is fontosnak tartotta, hogy a tudatos továbbtanuló és érdeklődő diákoknak lehetőséget biztosítson az iskola megismerésére, a működésben való rövidebb-hosszabb részvételre.
Idén sem történt ez másképp. Január 25-én délután „Nyitott laborok” rendezvényünkre vártuk az érdeklődő diákokat. A „vírushelyzet” ellenére is szép számmal vettek részt a két csoportban felválva megtartott érdekes kémiai kísérleteket, majd biológiai vizsgálatokat felvonultató foglalkozásokon.
A kémia laborban az otthoni mindennapokban használt kémiai anyagok pH-ját vizsgálhatták a diákok különböző mesterséges és természetes indikátorokkal, majd szebbnél szebb színű csapadékokat állítottak elő. A biológia laborban szintén a háztartásban is előforduló zöldségekből, gyümölcsökből, egyéb növényekből készítettek metszeteket, nyúzatokat, kaparékokat, macerátumokat, amelyeket mikroszkópban vizsgáltak meg.
10. környezetvédelmis diákok segítettek a hangulat oldásában és a kísérletek, vizsgálódások elsajátításában.
Reméljük, az eddigi tendencia folytatódni látszik, hogy egyre több olyan diákot tudhatunk a Boronkay alma materében, akiket már 7.és 8.osztályban motiváltak Nyílt laborjaink és nyílt napi laborvizsgálódásaink.

Bíró-Sturcz Anita
 

 





A nyílt laborfoglalkozások tematikája - Szérűskert:

"Kirobbanó formába hozunk!”

Színes, látványos kémiai kísérletek kipróbálása tanári vezetéssel.

interaktív
"Láthatóvá tesszük a láthatatlant" 

Mikroszkóppal vizsgálható készítmények előállítása, vizsgálata.

interaktív

 

A nyílt laborfoglalkozások tematikája - Tanüzem:

"„A szívemet adom Neked és le is lakatolom!” A kéziforgácsolás alapjainak bemutatása és kipróbálása.
Fém szív és ördöglakat készítése. Bemutatás alapján készülékben történő hajlítás illetve beállítás.
Ismerkedés a fémek tulajdonságaival és felhasználási lehetőségeivel
szakmakipróbáló
"Találd meg Te is a Királynőd"  CNC szerszámgépen történő gyártás
Jellemzői: - CNC szerszámgép bemutatása
               - Gyártási folyamat ismertetése a tervezéstől a gyártásig
               - Rövid anyagismeret hozzákapcsolása a tervezéshez
               - Munnkadarab legyártása előre megírt program alapján látogatók bevonásával
bemutató
Készítsünk "futót" A 3D nyomtatás rejtelmeiIsmerjük meg a 3D nyomtatást a kezdetektől a kész darabig. A modellalkotás CAD tervezőprogram segítségével, konvertálás héjmodellé, nyomtatás beállításai, alkatrész elkészítése. bemutató
„Ezt rakd ki” 3 D-s puzzle az elektronikában.  Áramkör építése (villogó), az érdeklődők bevonásával. Elektronikai alkatrészek bemutatása. Ismerkedés a forrasztópáka használatával. Működőképesség ellenőrzése. A megépített, működő kapcsolás hazavihető! szakmakipróbáló
"Fogjuk munkára a levegőt "  Automatika a gyakorlatban Ismerjük meg a pneumatika eszközeit. Vezérlés és szabályozás összehasonlítása. Működő pneumatikus és PLC-vel vezérelt kapcsolások vizsgálata. Az érdeklődők betekintést nyernek, hogyan hasznosítja a XXI. századi ipar az egyik legősibb energiaforrást. interaktív
Játékos robotok - robot játékok - LEGO robot programozása A robot érzékelése, a programozás logikája. A robot programozás lehetséges nyelvi környezetei. A robotika hazai helyzete, eredményei. Robot mozgatása program alapján. interaktív
"Zenélő infosokk" - Vidám zenés bemutató számítógéppel és hangszerekkel Melyben műszaki tanáraink megmutatják, hogy értenek a humán tudományokhoz is. A műsor az informatika és a zene integrációja. A programban a tanáraink és a közönség által előállított zene hangkeverését mutatjuk be. bemutató
„Interaktív elektronika avagy a szoftver és a hardver találkozása” Arduino – tanuljuk játszva az elektronikát.
Rasberry PI - "SMART HOME" a 21. század otthona
interaktív
„Tudod Te, hogy ki használja a hálózatodat?” Hálózatbiztonság kezdőknek. bemutató

 

További fotók az eseményről   -Szérűskert (Ungár Máté)    l    

További fotók az eseményről - Tanüzem (Lehotai Vivien)    l