Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Odúkopácsoló nap

2014-02-28 16:02:58

A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány és a Magyar Madártani Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportjának hírei között találtuk azt a 2014. február 1-jén megjelent közleményt, amelyben a boronkaysok környezetvédelmi munkáját is méltatták. Az alábbiakban idézzük a megjelenteket:

 
 
„Már hagyományosnak nevezhető, hogy a tél közepén odúkopácsoló napot tartunk, amelyen tagjaink és a segíteni kész érdeklődők madárodúkat állítanak össze. Ezek az odúk biztosítják a csoportunk területén lévő odútelepek bővítését, illetve az elhasználódott madárlakásokat cseréljük újakra. Az eseménynek a Börzsöny Alapítvány egyik támogatója, a Facél Kft asztalos műhelye biztosította a helyszínt és a gépeket.
 
27 fő gyülekezett a dunakeszi vagongyár bejáratánál, majd miután bebocsájtást nyertünk, elindultunk a Facél műhely felé. Rövid munkavédelmi oktatás után felálltunk a különböző munkafázisoknál. Az első helyen a tavaly félkészen maradt odúkat fejeztük be, itt került fel a tető. Eközben a körfűrész gépeken már daraboltuk az alapanyagot, melyet egy másik csapat állított össze. Itt nagy segítséget jelentett a váci Boronkay szakközépiskola környezetvédelmi szakos tanulóiból verbuválódott 10 fős csapata (9. G), Szilágyi Lajos tanár úr vezetésével. Végül a hölgyek csapata, a gyerekekkel kiegészülve, a lenolajas felületvédelmet hordták föl az anyagra.

A végeredmény idén is közel 100 odú elkészítése volt, melyből 30 db-ot a „Boronkaysok” Magyarkút közelében, egy új odútelep létrehozásához használnak fel.
 
Köszönet a szomszédos AGYSz Kft vezetőjének, Havasi Attilának, hogy a műhelyükben melegedő és "csemegéző" helyet biztosítottak, valamint segítettek az odúk elkészítésénél is!”
 
Az eredeti cikk itt tekinthető meg