Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Olimpiai reménységeink világsikerei kajak-kenuban

2011-09-30 08:20:00

Jó úgy iskolaévet kezdeni, hogy világversenyről dobogós helyezéssel térnek haza tanulóink. Hab a tortán, hogy a Noé testvérpár, Bálint és Zsombor mindketten iskolánk növendékei és kitűnő tanulók. Az ő példájuk igazolja, hogy napi két edzés, évi háromszori edzőtábor mellett, az időt jól beosztva ilyen kimagasló sport és tanulmányi eredményt is el lehet érni.

Az idén az észak-lengyelországi Bydgoszczban rendezték meg az Olimpiai Reménységek Versenyét szeptember 16-18-ig. Noé Zsombor a serdülő VI. korosztályban K2 200 méteres távon első helyezést, az ifi VII. korcsoportban K2 1000 méteren negyedik helyezést, K4 1000 méteren második helyezést ért el.

Mióta szerelem az evezés?

Amióta a bátyáimat, Milánt és Bálintot megláttam kajakozni, azt hittem, hogy nagyon könnyű, de később rájöttem, hogy nagyon meg kell dolgozni a sikerért. Első komoly eredményem a magyar bajnoki cím megszerzése volt Nagy Péterrel kajak kettesben 2000 méteren, ő is iskolánk növendéke. Negyedik korcsoportban válogatott kerettag lettem. Ez azzal jár, hogy edzőtáborba mehetünk, más edzőkkel dolgozhatunk, akiket a szövetség jelöl ki. Van egy egyhetes edzés télen, általában futás, úszás, kondícióerősítés, van két másik hét tavasszal, ahol már vízre szállunk. Ezek Dunavarsányban vagy Tatán vannak.

Büszke vagyok mindkét bátyámra, példaképeim. Bálint idei legjobb eredménye a brandenburgi Ifjúsági Síkvízi VB-n elért harmadik helyezése K1 1000 méteren. Erre a vb-re csak azok mehettek, akik az itthoni válogatókon elsők lettek. Bálintnak ez a dobogós hely nagyon nagy siker. Az idei év az országos bajnokságon minden Noé fiúnak jól sikerült, hiszen egyesben 4000 méteren Bálint első lett, másik bátyámmal, Milánnal lapátolt 500 méteren, ahol harmadikok lettek. Egy hét múlva lesz a Maraton válogató, ahol K2-ben 21 km-es távon Bálinttal együtt fogunk küzdeni. Ha eredményesek leszünk, kijuthatunk még ősszel Singapurba a maratoni világbajnokságra.

kajak

Az Olimpiai Reménységek Versenyén Bydgoszczban még egy növendékünk, Péter Bálint is versenyzett, csak ő a kenusokat erősítette. A Váci Hajó SE-ben hat éve kenuzó fiatalember idén nyáron párosban indult az országos bajnokságon, ahol elsők lettek 500 méteren. Ezzel az eredménnyel kvalifikálták magunkat a lengyelországi megmérettetésre, ahol 500 méteren harmadikok lettek. Ez az első komolyabb nemzetközi eredménye, nagyon büszke a dobogós helyre, hiszen minden kontinensről, több száz versenyzőt sikerült maga mögé utasítani, pedig szinte az egész magyar csapat betegen versenyzett, ő maga is. A meleg, napsütötte magyar őszből tizenöt fokos hideg fogadta őket a verseny helyszínén.

Gratulálunk a világversenyen elért eredményeikhez, reméljük, hogy az olimpián találkozunk velük.

SziE