Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Őszi gyalogtúra a Naszályon túlra

2012-10-10 18:16:00

Mint minden évben idén is megrendezték, ezúttal szeptember 29-én a boronkays túrások szokásos őszi gyalogtúrját. Nem volt kérdéses, hogy idén is részt veszek, hisz mindig örömmel és nagy lelkesedéssel jelentkezek az ilyen kirándulásokra

Ebben az évben Kosdról indultunk, a Naszály-hegy lábától. A terep ismert volt, és a társaság is nagy részben ismerősökből állt. Az első úti cél a Naszály-hegy csúcsa volt, amely egy meredek kaptatóval indult, de a csodálatos kilátás minden erőfeszítésért kárpótolt.
 
 
 
A csúcson tüzet raktunk, és felfrissültünk, hogy tudjuk folytatni a túrát. Ezután a kéktúra útvonalon indultunk el, de letértünk a helyes útvonaltól és a Gyadai réten kötöttünk ki. Néhány perc után elindultunk a piros útvonalon, és terv szerint jutottunk el Katalinpusztára, habár megint egy kicsit kerülő úton sikerült megtenni a távot. Ekkor már ott voltunk a táv felénél és még mindenki élvezte a túrát.
 
Katalinpusztát elhagyva, Magyarkút volt a cél, egy nagyon szép út állt még előttünk. A csapat több részre szakadt, hiszen ekkor már  volt, aki fáradtabb lett, s volt, aki jobban bírta. Fél 3 körül értünk Magyarkútra, ahol egy kiadósat pihentünk és egy jót ettünk. A vonatig mivel még sok idő volt hátra, ígyhát nagyot beszélgettünk, s gyorsan el is telt az idő. A vonat nagyjából fél 5-re ért Vácra, ahol elköszöntünk egymástól és mindenki elindult hazafelé
 
 
Számomra igen kellemes volt ez a hétvégi kirándulás és az különösképpen örvendetes volt, hogy még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Egész biztosan részt fogok venni a következő túrán is, mert felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb az út során
 
Garaguly Gábor 12. F